Kup bilet
Dumaszínház est
Jordán Tamás rendkívül szellemes stand up comedy-vel rukkolt elő. Történeteket mesél, köztük sok színházit, úgy, hogy a beszédfolyamba verseket sző. De úgy mondja a költeményeket, annyira természetes hangon, mintha csak diskurálna, folytatná a sztorizást. Vicc, adoma, groteszkbe hajló história és Karinthy, Kosztolányi, Radnóti, József Attila, Ady, Babits egybeolvad. Döbbenetes tömör bölcsesség jól érzi magát a bő lére eresztett sztorizás közben. Könnyed történetek túlmutatnak önmagukon. Fantasztikusan széles hangulati és érzelmi skálán játszik.
A Rockomotiv BT zenekar a leghíresebb magyar zenekar a már nem működő LGT tiszteletére jött létre. A zenekar kifejezetten csak LGT számokat játszik. A koncerten az LGT különböző korszakainak ismertebb dalai szólalnak meg.
„A legnagyobb művésznek sincs oly álma, / amit ne zárna bármely kocka márvány / önnön feleslegébe…” – Michelangelo (Babits fordításában idézett) szonettje ihlette a 2013-ban Trio Chagallként alakult együttes új nevét és művészi hitvallását. Az itáliai trió szerint a művek rejtett szépségét az előadás során kell életre hívni – ahogyan egy szobrász kialakítja a tökéletes formát.
A Vörös Neon megnyitja kapuit – óriási buli, remek műsor, zene, tánc, önfeledt szórakozás! Egy remek hangulatú estén megmutatjuk, mi minden vár rátok ebben a mulatóban!
A nagyszabású megnyitó után bulizunk hajnalig!
Ciróka Bábszínház és a Harlekin Bábszínház közös produkciója
Ajánlott életkor: 4+
Bemutató: 2025. június 18.
Izgő-mozgó Hangerdő | zenepedagógiai foglalkozás | Öröm-Hang-Ár alkotóműhely
„Ezt a házat kisöpörjük, a port letörölgetjük, az elefántot megfürdetjük, a kacsát megfésülgetjük, a fiókot kihúzzuk, az autót beindítjuk, a motort pöfögtetjük, az ablakokat kitárjuk, a sátrat felállítjuk, kibújunk, bebújunk, felmászunk, lemászunk, repülünk, úszunk, duzzogunk és nevetünk. Hogyan játszunk, ha egyedül vagyunk, és ha érkezik valaki más is?”
Ezúttal egy igazi vidám bábelőadás formájában elevenedik meg a jól ismert mese. A bábjátékos ismerteti eme régi történet megfellebbezhetetlen tanulságát, miszerint a helyes útról letérni veszélyes. Úgyhogy ő is szófogadóan mesél, míg a helyes úton marad, hiába csábítják illatos virágok az út mellett, az erdő sűrűje felé nem csavarog...
Az Aranykapu Zenekar műsorában nagybőgő, zongora, cayon, harangjáték, udu, fife, ritmushangszerek teszik színesebbé saját- és gyönyörű magyar népdalainkat. Minden évszakból hoznak kedves dallamokat, - Anya süt, Édesanyám, Frigyes, a gólyabácsi, Kalandra fel, Északi szél, Katica - mindezt interaktívan, a gyermekeket is bevonva az éneklésbe, közös játékba. A mesebeli-élő muzsikás útra mindenkit szeretettel várnak!
ajánlott: 0-10 éves korig
Az 1980-as évek végén egy új név tűnt fel a hazai népzenei életben a Kolompos együttesé. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.
"Ecc, pecc! - Ki lehetsz?" | zenepedagógiai foglalkozás | Öröm-Hang-Ár alkotóműhely
A magyar romantikus építészet egyik leghíresebb alkotása, a Pesti Vigadó nemcsak koncertek, bálok helyszínéül szolgált, hanem olyan jelentős eseményeknek is teret adott, mint például a Budapest egyesülésére vonatkozó okmány aláírása 1873-ban. Ennek évfordulója kapcsán tart vezetést az épületben Görbe Márk művészettörténész, akinek ősei bérelték a millennium idején a Vigadót, így egy személyes hangvételű sétán ismerhetjük meg a helyszín múltját, művészeti díszítéseit és azok alkotóit, valamint betekintést nyerhetünk az egykori bálok különleges világába is.
Schumann: Dichterliebe
Günter Haumer – bariton
Bizják Dóra – zongora
Budafoki Dohnányi Zenekar
Előad és vezényel: Hollerung Gábor
Mesekoncert a Tokapippi-hegység népzenéjével.
Hallgasd meg a lomofon és a konyharsona hangját és fedezd fel a lükeröpkét, a furmányos ormányost, a loposszumokat és a Tokapippi-hegység többi különös teremtményét ebben a mesés koncertben.
Noha ezúttal billentyűkre írt meséket vizsgálunk, mindez nem jelenti azt, hogy kizárólag billentyűs hangszerek kerülnek színpadra az évadban. Camille Saint-Saëns Az állatok farsangja című darabjának elengedhetetlen tulajdonsága ugyanis, hogy az egészen elképesztő hangszerelési trükköknek hála különböző hangszer-összeállításokon keresztül képes megeleveníteni állatokat a halaktól az elefántig.
Szabad egy kávéra? – Podcasting élőben a Julius Meinl Színpadon
Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán első közös mesedarabja nem csupán forradalmasította a gyermekeknek szóló néptáncelőadásokat, hanem a szó minden értelmében magyarosított egy világszerte ismert Grimm mesét.
Ismerd meg a budai Vár második világháborús ostromát a visszaemlékezők személyes történetein keresztül! Sétálj velünk, látogassuk meg együtt egy polgárvárosi ház pincéjét és a Vár-barlang egykori óvóhelyét!
Járjuk be együtt az egykor virágzó veszprémi zsidó közösség ikonikus helyeit Auer Lipót szülőházától az izraelita ravatalozóig és útközben nézzünk szét az egykori zsinagóga tetejéről is!
TE RONGYOS ÉLET… ORSZÁGOS PREMIER II.
Kálmán Imre – Meskó Zsolt
Egy élet, ami maga is operett. Egy darab, amit látni kell.
Anton Diabelli a klasszikus stílus egyik szellemes, sziporkázó képviselője. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a nála tíz évvel idősebb Beethoven is monumentális variációsorozatot írt egyik témájára. Azt azonban kevesen tudják, hogy Diabelli nemcsak komponista és zongorista, hanem kitűnő gitáros is volt. A Triovirate gitártrió az ő, eredetileg is három gitárra komponált művét választotta koncertje nyitódarabjául. Ezt követi Darius Milhaud huszadik századi francia zeneszerző eredetileg két zongorára írt kompozíciója.
A programra egységáras jegy váltható, egyéb múzeumi belépőjegy kedvezmény nem érvényesíthető.
Hangversenyszerű Koncert
Az előadás hossza 2 óra szünet nélkül
Német nyelven; Magyar, angol és német felirattal.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.