Køb Billetter
Arcane zenéje szimfonikus zenekar előadásában – Budapesten! Az Arcane világa lenyűgözte a rajongókat szerte a világon nemcsak lélegzetelállító animációjával, hanem mély történetével és felejthetetlen zenéjével is. Most egy különleges alkalom nyílik arra, hogy ezt a zenei jelenséget élőben is átélhesd – egy szimfonikus zenekar előadásában!
A Shadows Magic Band műsoruk jelentős részét a néhai „The Shadows együttes” számai teszik ki a 60-as-70-es évekből. Ebből adódóan stílusuk instrumentális gitárzene, de a közönség igénye szerint szívesen játszanak korabeli énekes számokat is, valamint ezek gitárzenére való feldolgozását.
Cecilia Bartoli újra a Müpában! A világhírű olasz koloratúrszoprán/mezzoszoprán vendégszereplése mindig ünnep: produkcióit a szikrázó technikai bravúrok zuhataga és az előadásmód érzelmi-indulati intenzitása egyaránt kivételessé avatja.
A Hanuka a fény ünnepe! Idén Hanuka előestéjén Gerendás Péter és barátai hozzák el a fényt a Marczira: a Gerendás Trió (Gerendás Péter – ének, gitár; Gazda Bence – hegedű; Mády Kálmán – ütősök), Für Anikó, valamint a Klein Judit vezette Scheiber Gimisek Salom kórusa.
Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?
LISZT / BEETHOVEN / CSAJKOVSZKIJ // Lewis / Keller LISZT: Les Préludes BEETHOVEN: 3. (c-moll) zongoraverseny, op. 37 CSAJKOVSZKIJ: Francesca da Rimini, op. 32 BEETHOVEN: 5. (c-moll, „Sors”) szimfónia, op. 67
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
A Lumen Christi Gospel Kórus a “fekete gospel” zene hazai képviselői, a néger spirituálé alapjára építkező dalaikat jellegzetesen egyéni felfogásban adják elő. A Kórus előadásában többek között az Apácashow I-II című filmek betétdalai, illetve tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai valamint díjnyertes számok csendülnek fel a kortárs gospel világából. Repertoárjuk egyik kiemelkedő darabja Robert Ray hat tételes Gospel Miséje.
A Vabadaba egy érzés. Pontosabban sokféle érzés. A szerelem 22 árnyalata, ami 22 dalban szólal meg mostantól.
A legendás Nagy Generáció tagjai közül Zorán az egyetlen, aki minden évben országjáró körútra indul, a turné, mint létforma továbbra is vonzza. A vidéki, kisebb művelődési házakban ugyanolyan őszinte odaadással énekel, mint a legrangosabb fővárosi rendezvényhelyszíneken.
Három nő. Három különböző élet,három különböző karakter,három különböző válás...
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.