Vypredané
A Partium a mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő csodás, kultúrájában színes és gazdag vidék. A történelem viharai során földrajzi kiterjedése sűrűn változott, így nehéz meghatározni az eredeti Partium pontos területét.
Gondolatok a hovatartozásról
A Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház közös estje a magyar zenei örökség egyik legnagyobb alakja, Kodály Zoltán munkássága előtt tiszteleg, két különböző, mégis egymást kiegészítő alkotással. Míg az egyik a kortárs tánc nyelvén, a mozdulatokon keresztül szól a szerelemről és az emberi kitartásról a másik a hagyományos népi gyökerekből, a népdalokból és a daljátéki műfajból építkezik.
"Erősen akarom, hogy írott dolgaim...hosszú alvás után ébredjenek végre fényes napvilágra"
Dumaszínház est
DRAWN APART
táncinstalláció
Egy tanár és diákja. Számtalantan és nyelvélesztő. A tudás hat alom, a kié(?) a nyelv, azé a hat alom. Képnélülitelenség Túltolt, szadomaszó zózuhatag. Átludományos blöffentések és kerkédő busaságszólamok. Budapest és Szarvas, na meg Bratyiszlava, metroproliszok sötét odala.
Dumaszínház
A Kockásfülű nyúl
A születésnap
Mazsola, a gazdájától elkergetett induri-pinduri malac és a melegszívű Manócska felejthetetlen történetei elevenednek meg a bábszínpadon. Az előadás Bálint Ágnes eredeti meséjéből íródott, nagy sikerét az emlékezetesen kedves bábfigurák garantálják.
Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek - mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel.
A Lúdas Matyi talán a legismertebb magyar mese, amit minden gyereknek látnia kell! A Dörmögő Dömötör Színház
interaktív zenés produkciója humoros formában mutatja be, hogy egy furfangos szegény legény hogyan jár túl a gazdag
uraság eszén, és miként diadalmaskodik az ügyesség és az elszántság, a kapzsiság és a butaság felett.
Bábjáték két félidőben, de csak egy felvonásban, hosszabbítás nélkül.
Frakk azt álmodta, ő volt Szobosz Lali, aki eldönti a foci Európa Bajnokság döntőjét egy 11-es góllal a németek ellen.
Álmából ébredve, és álmát megosztva Károly bácsival nosztalgiázásba kezdenek, mert Károly bácsi a megyei III.
osztályban volt balszélső, de a statisztikák nem említik, hogy valaha is gólt lőtt volna. Sebaj, Frakk felkutatja a német
vonalat, így lesz ellenfele a német juhász vagy a vizsla – ez majd az előadáson kiderül – de az argentin dog is pályára
lép. Aki nem mellesleg azt hiszi, ő Messi…
Tapsol, tapsolok, tapicskolok. Recseg, nyikorog, ki kopog? Kitátom, gurgulázom, hamm megrágom, kikiáltom! – Játék a zajokkal és dallamokkal, ismerkedés a saját hangunkkal határtalanul.
Az előadáson való részvételt 12 hónapos kortól ajánljuk.
Minden hétvégén kinyitja kapuit a Fém Kuckó, hogy mesejátékokkal töltse meg a Belvárosi színház kávézóját a Helytelenek Társulat.
Az előadás azzal a céllal jött létre, hogy felelevenítsük a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertessük a közönséggel nem mindennapi életének részleteit és igazságot, valamint elégtételt szolgáltassunk személyének mindazért a méltánytalanságért, amelyben ez a kivételes művésznő részesült.
A Lúdas Matyi talán a legismertebb magyar mese, amit minden gyereknek látnia kell! A Dörmögő Dömötör Színház interaktív zenés produkciója humoros formában mutatja be, hogy egy furfangos szegény legény hogyan jár túl a gazdag uraság eszén, és miként diadalmaskodik az ügyesség és az elszántság, a kapzsiság és a butaság felett.
10+
120 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: bunraku, óriásbáb
Dumaszínház est
Jókai Anna élete prózában és versben.
Az előadás a DEKK projekt része.
Az élet véges. 40-nél van vége. Vagy nem…?
Fraktál - ismétlődő mintázatok
Improvizációs színház az M1M Akciócsoporttal
Állítólag hétféle szerelem létezik. Mind a hét háromféle alkotóelemből tevődik össze: érzelmi intimitás, szenvedély, elköteleződés.
félig mese, félig musical
9-99 éves korig
Popper Péter születésének 90. évfordulójára.
Színházi mese felnőtteknek, avagy válás után is van élet és még azon is túl.
A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül.
Beszélgetős és improvizációs est egy vígszínházi előadás témájához kapcsolódóan, ahol a színészek mellett egy szakértő is érkezik mindig a műsorba.
Legjobban a nőktől féltem: mondja a fiú, akinek egyetlen nap alatt a szemünk láttára hullik szét az élete, majd veszíti el a szerelmét, és hirtelen egy önismereti zsákutcában találja magát..
Az előadás 18 éven felülieknek ajánlott!
Egressy Zoltán megrázó drámájának hiteles, érzékeny és szuggesztív tolmácsolásáért a MOST FESZT 2021 közönségzsűrijének díját kapta.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.