Színművész, rendező, színházigazgató.
A Nemzeti Színház stúdiósa volt. Színészi diplomáját 1981 kapta meg, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Békés András osztályában végzett. Főiskolásként, gyakorlaton a Vígszínházban szerepelt. Pályáját a Veszprémi Petőfi Színházban kezdte. 1987-ben a Jurta Színházban játszott. 1988-tól a debreceni Csokonai Színház, 1991-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1994-től két évadot Szolnokon töltött, de visszatért és játszott Debrecenben is. Szabadfoglalkozású művészként többek között a Térszínház a Fogi Színháza, a Magyar Népmese Színház a Ruttkai Éva Színház, a Karinthy Színház és a Váci Dunakanyar Színház produkcióiban is közreműködött. Rendezéssel és írással is foglalkozik. 2014-től a Magyar Drámák Színházának igazgatója.
Rendezéseiből:
Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal (Fogi Színháza)
Üdvösségünk égi ország (Magyar Népmesei Színház)
Harsányi Gábor: Börtönszínház (Magyar Drámák Színháza)
Szerzőként bemutatott műve:
Selma Lagerlöf műve alapján: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal (Fogi Színháza)
Fontosabb színpadi szerepei
William Shakespeare: Szeget szeggel... Angelo, a helytartó; Shakespeare: Ahogy tetszik... Olivér, Sir Roland de Bois egyik fia
Shakespeare: Othello... Ludovico, szenátor; Shakespeare: Hamlet, dán királyfi... Guildenstern
Shakespeare: III. Richárd... szereplő (Vígszínház); Shakespeare: Lear király... Nemes, Lear kíséretében
Molière: Úrhatnám polgár... Első lakáj; Carlo Goldoni: Két úr szolgája... Brighella; Václav Havel: Audiencia... Vanek
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac... Valvert vicomte; Friedrich Schiller: Stuart Mária... Davison
Henrik Ibsen: Kísértetek... Manders; Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei... Őrmester
Friedrich Dürrenmatt: A milliomosnő látogatása... Tanár;> Samuel Beckett: Godot-ra várva... Pozzo
Alfred de Musset: Lorenzaccio... Lorenzo Medici (Lorenzaccio); Jean Genet: A paravánok... A Főhadnagy
Jean Anouilh: Euridiké... Orfeusz, vándormuzsikus; Benjamin Jonson: Bertalannapi vásár... Salamon, írnok
Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka...Venturiano Rica, bírósági levéltáros, jurátus és közíró
Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő... Mary, a szobalány; Anton Pavlovics Csehov: Három nővér... Versinyin
Witold Gombrowicz: Yvonne, Burgund hercegnője... Fülöp herceg, trónörökös; Molnár Ferenc: Liliom... Ficsur
Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Háború és béke... Nyikolaj Rosztov gróf, Natasa bátyja
Makszim Gorkij: Jegor Bulicsov... Zvoncov, Varvara férje; Václav Havel: Verniszázs... Vanek
Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Iván, a rettentő... Jakin, filmrendező; Václav Havel: Egyfelvonásosok... Sörmester
Mihail Bulgakov: Félnótás Jourdain... Színész, Molière úr társulatában; Jókai Mór: Szaffi... Puzzola
Valentyin Petrovics Katajev: A kör négyszögesítése... Vasja; Sławomir Mrożek: Vatzlav... Denevér
Ivan Alekszandrovics Goncsarov – Viktor Szergejevics Rozov: Hétköznapi történet... Novinszkij gróf
Giulio Scarnacci–Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse... Alfonso Chioccia báró, nagyvilági úr
William Somerset Maugham: Imádok férjhez menni!... Frederick Lawndes
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő... Hierlinger Ferdinánd; David Pownall: Mesterkurzus... Sosztakovics
Jaroslav Hašek–Horváth Péter: Svejk vagyok... Dub hadnagy, civilben Csász. Kir. Főgimn. magántanár
Maurice Hennequin - Pierre Veber: Elvámolt nászéjszaka... Couzan, keresztapa (Városmajori Szabadtéri Színpad)
Stanisław Wyspiański: Novemberi éj... Piotr Wysocki; Józef Chlopicki; Vörösmarty: A bujdosók... Zsigmond király
Peter Hacks: A sanssouci molnár... Wewerka, pék (Ódry Színpad); Spiró György: Csirkefej... Tanár
Köz-társasági huntzutságok... szereplő (Szentendrei Templomtéri Játékok); Heltai Jenő: Egy fillér... Az orvos
Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné és a két szeleburdiak... Tipptopp; Örkény István: Forgatókönyv... Marosi, újságíró
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Csongor; Lengyel Menyhért: A nagy fejedelem... A tudós fia, szobrász
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai... Baradlay Ödön (Nevesincs Színház); Zilahy Lajos: Zenebohócok... Pehely úr
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig... Báthori, számtantanár; Füst Milán–Valló Péter: A sanda bohóc... szereplő
Kosztolányi Dezső – Gyurkovics Tibor: Édes Anna... Fiatal tiszt; Weöres Sándor: Holdbéli csónakos... Paprika Jancsi
Füst Milán: Boldogtalanok... Dr. Beck Gyula, kórházi orvos; Sütő András: Anyám könnyű álmot igér... Pop Gorica
Weöres Sándor: A kétejű fenevad... Windeczky császári komisszárius (Jurta Színház)
Herczeg Ferenc: Bizánc... Ahmed khán (Jurta Színház); Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon... Kis János
Nyirő József: Jézusfaragó ember... Éltes Dávid, havasi favágó (Jurta Színház); Sőtér István: Júdás... Lázár
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja... Müller; Fekete István–Csík Csaba: Vuk... Karak
Sütő András: Káin és Ábel... Ádám; Németh László: Galilei... Castelli, apát
Mészöly Gábor: Balassi... Pap; Moldova György: Te furcsa katona!... Egy férfi (Karinthy Színház)
Göncz Árpád: Rácsok... Ezredes (Ruttkai Éva Színház); Garaczi László: Imoga... Imoga, a Cobor fia
Eisemann Mihály – Békeffi István: Egy csók és más semmi... Robicsek; Bakarasz király... szereplő
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Ferdinánd Főherceg; Meseszőnyeg... szereplő (Magyar Népmese Színház)
Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahívatott... Vajai Ferenc (Váci Dunakanyar Színház); Sőtér István: Júdás... Lázár
Hans Christian Andersen: A kis Hableány... Triton (Karinthy Színház); Börtönérettségi... szereplő
Üdvösségünk égi ország... szereplő (Magyar Népmese Színház); Süsü, a várvédő...Első ellenség (Fogi Színháza)
Mirkó királyfi... szereplő (Magyar Népmese Színház); Hetvenkedő János... szereplő (Magyar Népmese Színház)
Grimm fivérek: Suszter és a karácsonyi manók... Suszter; Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj... Szegény ember
Selma Lagerlöf–Benedek Gyula–Lénárt László: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal... Akka
Mátyás király születése napja... szereplő (Magyar Népmese Színház)
Az ördög három aranyhajszála... Kevély király (Karinthy Színház)
Az oroszlánkirály meséje...Mufasa (hiéna) (Fogi Színháza)
Benedek Elek: Többsincs királyfi... Király (Gózon Gyula Kamaraszínház)
Film, tv:
Zendül az osztály (1975); Gyilkosok (1980); Özvegy és leánya (1983); Gyémántpiramis (1985); Vásár (1985)
A sánta dervis (1987)... Vámbéry Ármin; A pacsirta (1987); Szigorú idők (1988); Margarétás dal (1989)
Linda sorozat: Tüzes babák című rész (1989); Erdély aranykora (1989); Devictus Vincit (1994)
A Szórád-ház sorozat: 3. rész (1997)
Szomszédok sorozat: 323. rész (1999)
Kisváros sorozat: Farkas a veremben című rész (1993)/Rabszolgatartók című rész (1998)/Bünös örökség című rész (2000)
Vörösmarty Mihály: A bujdosók (színházi előadás tv-felvétele, 2001); A temetetlen halott (2004); Vörös vihar (2006)
Estére mindig leszáll a köd (2007); Hacktion (2011); Jóban Rosszban (2015–2018)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Frakk a macskák réme - zenés mesejáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Süsü, a sárkány - zenés mesejáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A kis hableány - gyermekmusical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Az Oroszlánkirály meséje - gyermekmusical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
A brémai muzsikusok
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
A FUTRINKA UTCA LAKÓI - FOGI SZÍNHÁZ, zenés mesejáték élő szereplőkkel és bábokkal
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A kis hableány
Karinthy Színház
A kis hableány
Broadway Ticket Hungary Kft..
A kis hableány - gyermekmusical - a Fogi Színház előadása
Kölcsey Központ
A rigócsőr király
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Audiencia és vernisszázs
Nemzeti Színház
Az aranyszőrű bárány
Budaörsi Latinovits Színház
Az Aranyszőrű Bárány
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Az ördög három aranyhajszála
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Az ördög három aranyhajszála
Karinthy Színház
Az ördög nem alszik
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Óbudai Kultúrális Központ
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK
Pesti Művész Színház SZE
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Az ördög nem alszik
Pesti Művész Színház SZE
Az ördög nem alszik
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Az ördög nem alszik - vígjáték
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Börtönszínház
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
BRÉMAI MUZSIKUSOK - Magyar Népmese Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Pesti Művész Színház SZE
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Pesti Művész Színház SZE
Csárdáskirálynő
Pesti Művész Színház SZE
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Pesti Művész Színház SZE
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Pesti Művész Színház SZE
Csárdáskirálynő
Broadway Ticket Hungary Kft..
Csárdáskirálynő
Pesti Művész Színház SZE
Csárdáskirálynő operett előadás
Váci Mihály Kulturális Központ
Egy csók és más semmi
Pesti Művész Színház SZE
Egy csók és más semmi
Pesti Művész Színház SZE
Egy csók és más semmi
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
Pesti Művész Színház SZE
Egy csók és más semmi
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Egy csók és más semmi
Pesti Művész Színház SZE
Egy csók és más semmi
Hírös Agóra
Egy csók és más semmi
Pesti Művész Színház SZE
Egy csók és más semmi - Cifrakert
Pesti Művész Színház SZE
Elvámolt nászéjszaka
Broadway Ticket Hungary Kft..
ELVÁMOLT NÁSZÉJSZAKA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Elvámolt nászéjszaka
Pesti Művész Színház SZE
Elvámolt nászéjszaka
Pesti Művész Színház SZE
FRAKK A MACSKÁK RÉME
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Futrinka utca lakói
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Giulio Scarnacci-Renzo Tarabusi - Kaviár és lencse
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Gulliver bérlet Hetvenkedő János
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Halász-Eisemann-Békeffi - Egy csók és más semmi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Halász-Eisemann-Békeffi: EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Halász-Eisemann-Békeffy:Egy csók és más semmi
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Hetvenkedő János
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Hetvenkedő János, Magyar Népmese Színház, Budapest
Kálmán Imre Művelődési Központ
Jókai Mór-Rossa-Lénárt - Szaffi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Kálmán Imre – Békeffy István: Csárdáskirálynő nagyoperett
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Pesti Művész Színház SZE
Karácsonyi bábos betlehemes - Magyar Népmese Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
KAVIÁR ÉS LENCSE
Pesti Művész Színház SZE
- Alfonso Chioccia báró, nagyvilági úr
Luxemburg grófja - Ózd
Pesti Művész Színház SZE
Mátyás király születése napja
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Mátyás király születése napja (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Mátyás király születése napja - Magyar Népmese Színház
Óbudai Kultúrális Központ
Mirkó királyfi
Budaörsi Latinovits Színház
Mirkó királyfi (Magyar Népmese Színház)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
MIRKÓ KIRÁLYFI - gyerekszínházi előadás
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Moldova György: Te furcsa katona!
Karinthy Színház
NAPKIRÁLY ÉS HOLDKIRÁLYNŐ - mesejáték
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Nils Holgerson csodálatos utazása a vadludakkal
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Nils Holgersson
Karinthy Színház
- Selma Lagerlöf azonos című regénye nyomán írta és rendezte
Nils Holgersson
Általános
Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj, avagy terülj, terülj asztalkám!
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Rigócsőr Király
Karinthy Színház
Süsü a sárkány
Karinthy Színház
Süsü a sárkány (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Süsü, a sárkány - mesejáték
Általános
Suszter és a karácsonyi manók
Karinthy Színház
Suszter és a karácsonyi manók - Fogi Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Frakk, a macskák réme - zenés mesejáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Frakk, a macskák réme - zenés mesejáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Vuk - gyermekmusical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Többsincs királyfi
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
- Solomon és Absolon király
Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Vaszary-Fényes-Szenes - Az ördög nem alszik
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Világszép nádszálkisasszony
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Vitéz Palkó és Tündér Ilona
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Vitéz Palkó és Tündér Ilona
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
VSZF 2015. (Váci Dunakanyar Színház) Audiencia és Vernisszázs
Thália Színház
Vuk
Pesti Művész Színház SZE