művész


Fischl  Mónika

Fischl Mónika

Született: 1971. július 14. (Budapest)

Színésznő, énekesnő, primadonna.

Tanulmányait a Balettiskolában kezdte, később a Balett Intézetben tanult. A Bartók Béla Konzervatóriumban kezdett énekelni tanulni. 5 évig a Pa-dö-dő együttes vokalistája volt. 1997-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, magánének szakán. Első szerepe a Szegedi Nemzeti Színházban, Norina volt (Verdi: Don Pasquale című…

 Tovább

Aktuális programok


Fischl Mónika karácsonyi koncertje

Szentendrei Teátrum

Idén is üljünk le a kandallóhoz Fischl Mónikával az ünnepvárás hangulatában! Már hagyomány Szentendrén, hogy decemberben meghitt és vidám…

A KODÁLY FILHARMONIKUSOK ÚJÉVI GÁLAKONCERTJE

Csokonai Nemzeti Színház

Az Újévi gálakoncerten felcsendülnek a műfaj legismertebb dalai: szólók, romantikus duettek, vérpezsdítő ritmusok, hamisítatlan magyar dalok és az elmaradhatatlan…

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház

A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!

ÚJÉVI GÁLAKONCERT

Kálmán Imre Művelődési Központ

Az újévi koncertek hagyományait tisztelve, de egyedi és különleges programot kínálunk 2025. január 10-én, pénteken 19 órától Siófok zeneszerető…

Az Orfeum mágusa

Budapesti Operettszínház

Az Orfeum mágusa A Budapesti Operettszínház 100. jubileumi évének díszelőadása − ez a vadonatúj nagyoperett − mágikus időutazásra hívja…

Hamupipőke

Budapesti Operettszínház

Ki ne ismerné Hamupipőke, az árva leány történetét, akit gonosz mostohája és mostohatestvérei elnyomnak, akinek arcocskáját összekormozzák, toprongyosan járatják,…

Színésznő, énekesnő, primadonna.

Tanulmányait a Balettiskolában kezdte, később a Balett Intézetben tanult. A Bartók Béla Konzervatóriumban kezdett énekelni tanulni. 5 évig a Pa-dö-dő együttes vokalistája volt. 1997-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, magánének szakán. Első szerepe a Szegedi Nemzeti Színházban, Norina volt (Verdi: Don Pasquale című operájában), Gregor József partnereként. Első operett címszerepét, Violettát, (Kálmán Imre: A montmare-i ibolya) már Budapesten játszotta. 1997-től a Budapesti Operettszínház művésznője. Primadonnaként az operettirodalom számos főszerepét énekelte. Leggyakrabban a Csárdáskirálynő Szilviájaként lépett színpadra, többek között a bécsi Renaissance Theaterben és Mörbisch-ben, Európa legnagyobb szabadtéri operett fesztiválján is. A német ZDF televízió 2005-ben, majd 2009-ben a Magyar Televízió is filmet készített a Csárdáskirálynő előadásról, amelyben a címszerepet énekelte. Operett szerepei mellett, operaénekesnőként, énekelt a Magyar Állami Operaházban és Németországban. Fellépett Londonban, Baden-Badenben, Frankfurtban, Münchenben, Amszterdamban, Rómában, Moszkvában és Szentpéterváron, koncertezett Japánban, Dél-Kelet Ázsiában, Izraelben, Németországban, Ausztriában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Dubajban is. Nyaranta, rendszeres fellépője a Budavári Palotakoncerteknek, amelyet: Vadász Dániel és Nacsa Olivér, 2013-ban hozott létre, a Budavári Palota Oroszlános udvarában

Díjai, elismerései:
Artisjus-díj (2009)
Az Évad Operett Színésze (2012)
Az Évad Színésze díj (2016)
Honthy-díj, Évad színésznője a Maya című előadásért (2019)
Liszt Ferenc-díj (2022)

Fontosabb színházi szerepei:
Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola... Az Éj királynője
Giuseppe Verdi: Taviata... Violetta
Gaetano Donizetti: Don Pasquale... Norina
Giacomo Puccini: Gianni Schicchi... Nella
Georges Bizet: Carmen... Frasquita
Jacques Offenbach: Párizsi élet... Gabrielle, Frick kedvese
Johann Strauss: A cigánybáró... Arzéna, Zsupán lánya
Johann Strauss – Zöldi Gergely: Dr. Bőregér... Adél
Johann Strauss: A denevér... Rosalinda
Johann Strauss: Egy éj Velencében – avagy a golyók háborúja... Annina, halászlány
Leo Fall: Madame Pompadour... Madame Pompadour
Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya... Violetta
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő... Fedora
Kálmán Imre: A csárdáskirálynő... Szilvia
Kálmán Imre: Marica grófnő... Marica
Kálmán Imre: A bajadér... Odette Darimonde
Kálmán Imre: Chicagói hercegnő... Mary
Ábrahám Pál: Viktória... Viktória
Jacobi Viktor: Sybill... Sybill
Fényes Szabolcs: Maya... Maya
Lehár Ferenc: A mosoly országa... Liza
Lehár Ferenc: A víg özvegy... Glavari Hanna
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja... Angéle Didier
Lehár Ferenc: Cigányszerelem... Zórika
Huszka Jenő: Mária főhadnagy... Lebstück Mária
Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska... Rolla
Zerkovitz Béla: Csókos asszony... Pünkösdi Kató
Kacsóh Pongrác: János vitéz... Francia királykisasszony

Film, tv:
Broadway Szilveszter
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (2009)
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (2019)
Budavári Palotakoncert

"Sztárok a gyerekekért"

RaM Colosseum
  • Színész

"ZENÉRE FEL!" KONCERT

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Liszt Ferenc-díjas, Artisjus- és Honthy-díjas színésznő, énekesnő, primadonna.
7Oszvald Marika és barátai

7Oszvald Marika és barátai

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
A Bajadér

A Bajadér

Budapesti Operettszínház
  • Odette Darimonde
A CHICAGÓI HERCEGNŐ

A CHICAGÓI HERCEGNŐ

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Mary, a leánya
A Csárdáskirálynő

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház.
  • Színész
A Csárdáskirálynő

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház.
  • Szilvia
A denevér

A denevér

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Orgona Hangverseny énekes fellépővel

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Orgona Hangverseny énekes fellépővel

C&M Hungary Kft.
  • Ének
A mosoly országa

A mosoly országa

Budapesti Operettszínház
  • Liza
A szenvedély színei

A szenvedély színei

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Liszt Ferenc-, Artisjus- és Honthy-díjas színésznő, énekesnő, primadonna.
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Glavari Hanna
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Glavari Hanna
A zene hídján  - Gálakoncert a horvát - magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója

A zene hídján - Gálakoncert a horvát - magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Ave Maria - Adventi Gála

Ave Maria - Adventi Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Bánk Bán

Bánk Bán

Győri Nemzeti Színház
  • Melinda
Bánk Bán

Bánk Bán

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Melinda
Bánk Bán

Bánk Bán

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Melinda
Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Budapest-Bécs Operettgála

Budapest-Bécs Operettgála

Operettissima Kft.
  • Színész
Budavári Palotakoncert 2021 - Operettünnep

Budavári Palotakoncert 2021 - Operettünnep

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Színész
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Zórika, a lánya
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Zórika, a lánya
Cintányéros cudar világ

Cintányéros cudar világ

Erkel Ferenc Művelődési Központ
  • Egyéb
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Vereczki Szilvia
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Szilvia
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Szilvia
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Szilvia
Csárdáskirálynő és a többiek - Operettgála két részben

Csárdáskirálynő és a többiek - Operettgála két részben

Móricz Zsigmond Színház
  • Közreműködő művésznő
Csókos asszony

Csókos asszony

Budapesti Operettszínház
  • Pünkösdi Kató
EGY DÍVA KALANDOZÁSAI

EGY DÍVA KALANDOZÁSAI

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • A DÍVA
Egy éj Velencében

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Annina, halászlány
Egy éj Velencében

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Annina, halászlány
Együtt az Autistákért Gála

Együtt az Autistákért Gála

Budapesti Operettszínház.
  • Fellépő művésznő
Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera

Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera

Margitszigeti Színház
  • Melinda
Ez Hungarikum - A magyar operett története

Ez Hungarikum - A magyar operett története

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Felejthetetlen komolyzenei koncertélmény a Mátyás-templomban

Felejthetetlen komolyzenei koncertélmény a Mátyás-templomban

C&M Hungary Kft.
  • Énekesnő
Fischl Mónika karácsonyi koncertje

Fischl Mónika karácsonyi koncertje

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Liszt Ferenc-díjas, Artisjus- és Honthy-díjas színésznő, énekesnő, primadonna.
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Budapesti Operettszínház
  • Nella
Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából

Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Huszka Jenő – Szilágyi László: MÁRIA FŐHADNAGY operett két részben

Huszka Jenő – Szilágyi László: MÁRIA FŐHADNAGY operett két részben

Margitszigeti Színház
  • Farkasházy Antónia
Huszka Jubileumi Gála

Huszka Jubileumi Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Johann Strauss: Egy éj Velencében avagy a Golyók háborúja

Johann Strauss: Egy éj Velencében avagy a Golyók háborúja

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Színész
Kálmán Imre: A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett két felvonásban - a Budapesti Operettszínház előadása

Kálmán Imre: A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett két felvonásban - a Budapesti Operettszínház előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Karácsonyi csillagok - Fischl Mónika adventi koncertje

Karácsonyi csillagok - Fischl Mónika adventi koncertje

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Operaénekesnő
Karácsonyi koncert - Ketten vagyunk

Karácsonyi koncert - Ketten vagyunk

Musical Galéria
  • Liszt Ferenc-díjas magyar színésznő, énekesnő, primadonna
Koncert orgonára és két énekhangra

Koncert orgonára és két énekhangra

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • ének
Madame Pompadour - musical

Madame Pompadour - musical

Budapesti Operettszínház
  • Madame Pompadour
Mágikus operett a Sugovica partján - operett gála

Mágikus operett a Sugovica partján - operett gála

Budapesti Operettszínház.
  • Egyéb
Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncert

Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncert

Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
  • Ének
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Budapesti Operettszínház
  • Farkasházy Antónia
Marica grófnő

Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Marica grófnő
Mario és a varázsló - Gershwin-est

Mario és a varázsló - Gershwin-est

Budapesti Operettszínház
  • Közreműködik
Maya

Maya

Budapesti Operettszínház
  • Maya
Mediterrán Szerelem

Mediterrán Szerelem

Postakürt Alapítvány
  • Fellépő művésznő
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Egyéb
Operett Gála

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Operett Gála – válogatott dallamok

Operett Gála – válogatott dallamok

Általános
  • Egyéb
OPERETT-OPERA GÁLA

OPERETT-OPERA GÁLA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Színész
Operettissima – Operett slágerek és operaáriák - Fischl Mónika és Vadász Dániel

Operettissima – Operett slágerek és operaáriák - Fischl Mónika és Vadász Dániel

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Swingoperett

Swingoperett

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Sybill

Sybill

Budapesti Operettszínház
  • Sybill
SZABADSÁG, SZERELEM - Operettgála - Gyöngyszemek Huszka Jenő legszebb operettjeiből

SZABADSÁG, SZERELEM - Operettgála - Gyöngyszemek Huszka Jenő legszebb operettjeiből

Budapesti Operettszínház
  • Színész
SZÉP ÁLOM SZÁLLJ A SZÍVEMRE Operettgála Lehár Ferenc emlékére

SZÉP ÁLOM SZÁLLJ A SZÍVEMRE Operettgála Lehár Ferenc emlékére

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Takarásban -

Takarásban - "Amikről még sosem beszéltünk..."

Postakürt Alapítvány
  • Liszt Ferenc-díjas, Artisjus- és Honthy-díjas színésznő, énekesnő, primadonna.
TE RONGYOS ÉLET

TE RONGYOS ÉLET

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Te rongyos élet - Jótékonysági Operett Gála Kálmán Imre legismertebb műveiből

Te rongyos élet - Jótékonysági Operett Gála Kálmán Imre legismertebb műveiből

Budapesti Operettszínház.
  • Színész
X Borban a vigasz...!

X Borban a vigasz...!

Budapesti Operettszínház
  • Színész
X Cigányszerelem

X Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Zórika, a lánya
X Marica grófnő

X Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Marica
X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

Budapesti Operettszínház
  • Marica
xA denevér

xA denevér

Budapesti Operettszínház
  • Rosalinda, Eisenstein felesége
xA sevillai borbély

xA sevillai borbély

Budapesti Operettszínház
  • Főszereplő
XCirkuszhercegnő

XCirkuszhercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Fedora
Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Tünde Tickets Kft.
  • Szilvia
Zenés utazás az operett világába

Zenés utazás az operett világába

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színésznő, énekes.
zzChicagói hercegnő

zzChicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Mary
zzOperettszínház
 csillagai az idősekért

zzOperettszínház csillagai az idősekért

Budapesti Operettszínház
  • Színész
zzViktória

zzViktória

Budapesti Operettszínház
  • Viktória, a felesége

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!