művész

Grecsó  Krisztián

Grecsó Krisztián

Született: 1976. május 18. (Szegvár)

Költő, író, dalszerző.

A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az…

 Tovább

Aktuális programok

Szalon Nyitány

Vígszínház Nonprofit Kft.

A Szent István körút 16. szám alatt 1897-98-ban épült Wellisch Alfréd tervei alapján a közvetlenül a színház mellett álló…

A Pál utcai fiúk

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.…

A Pál utcai fiúk

Roxínház

A színpadi változatot Molnár Ferenc azonos című örökérvényű ifjúsági regénye ihlette. Dés és Geszti dallamai, Grecsó szövegei által a…

A Pál utcai fiúk

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.…

A Pál utcai fiúk

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.…

Költő, író, dalszerző.

A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása (Magvető). 2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye (Magvető), amely 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénul is megjelent. Következő regénye, a Tánciskola 2008 tavaszán, a Mellettem elférsz pedig 2011-ben került a könyvesboltokba.

A Budapesti Katona József Színház 2010-ben mutatta be a Cigányok című darabot. Az előadás első részében Tersánszky Józsi Jenő műve látható, amelyet a második részben Grecsó aktualizálva továbbgondol.

Díjai:
Gérecz Attila-díj (1996, az év legjobb első könyve díj), 2018-ban visszaadta
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1999)
Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíja (2001, 2003)
Örkény István drámaírói ösztöndíj (2002)
Bródy Sándor-díj (2002, az év legjobb szépprózai elsőkötetéért)
Faludy György-díj (2002)
Déry Tibor-díj (2004)
Darvas-díj (2006)
József Attila-díj (2006)
Márciusi Ifjak Díj (2008)
AEGON művészeti díj (2012)[5]
Szegvár díszpolgára (2017)
Merítés-díj (2017)
Libri irodalmi közönségdíj (2020, 2021)
Harsányi Zsolt-díj (2020)
Szeged Emlékérem (2021)[6]
A XIII. kerület díszpolgára (2021)

Művei:
Vízjelek a honvágyról (versek, 1996, Tevan, Békéscsaba)
Huszonötödik óra. Benyovszky Anita, Grecsó Krisztián, Kleinheincz Csilla, Kovács Judit, Nagy Cili, Pacziga Andrea, Renczes Cecília és Rózsássy Barbara költői antológiája; szerk. Kárpáti Kamil; Stádium, Bp., 1997
Angyalkacsinálás. Dokument (versek, 1999, JAK – Kijárat)
Pletykaanyu (elbeszélések, 2001, Jelenkor)
Caspar Hauser (bibliofil kiadvány, versek, 2001, Körös Könyvtár)
Végül befűzi önmagát. (a Vésztői Sziget Alkotókör antológiája; szerk.: Grecsó Krisztián; Önkormányzat, Vésztő, 2003)
Isten hozott. A Klein-napló. Regény; Magvető, Bp., 2005
Isten hozott. A Klein-napló. Regény; 2. jav. kiad.; Magvető, Bp., 2006
Hasutasok (forgatókönyv, 2006, Szőke András filmje, Hunnia)
Pletykaanyu. Elbeszélések; 2. átdolg. kiad.; Magvető, Bp., 2006
Megy a gőzös (forgatókönyv, 2007, Koltai Róbert filmje, Filmsziget)
Tánciskola (regény, 2008, Magvető Könyvkiadó)
Cigányok (dráma, 2010, Katona József Színház, rendezte: Máté Gábor)
Mellettem elférsz (regény, 2011, Magvető Könyvkiadó)
Mikszáth 21; Mikszáth Társaság, Horpács, 2012 (Mikszáth könyves-téka)
Megyek utánad (regény, 2014, Magvető Könyvkiadó)
Jelmezbál. Egy családregény mozaikjai; Magvető, Bp., 2016
Harminc év napsütés. Egy csendes kalendárium; Magvető, Bp., 2017
Barabás Zsófi; szöveg Grecsó Krisztián, Térey János; Faur Zsófi Galéria, Bp., 2017 (Mai magyar képzőművészet)
A Pál utcai fiúk (szövegkönyv, 2017, Vígszínház, rendező: Marton László, zeneszerző: Dés László, dalszövegíró: Geszti Péter)
Dés László: A Pál utcai fiúk. Nyomtatott kotta. A zenés játék dalai. Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán; dalszövegek Geszti Péter, szövegkönyv Grecsó Krisztián; Móra, Bp., 2017
Vera (regény, Magvető, Bp., 2019)
Magamról többet; (Magvető, Bp., 2020) (új versek)
Belefér egy pici szívbe; Magvető Bp., 2020 (gyerekversek)
Ami elhasadt; (verseskötet, POKET Zsebkönyvek, 2021)
Valami népi; (Magvető, Bp., 2022) (elbeszélések)
Tíz eszkimó (dráma, 2022, Katona József Színház, rendezte: Máté Gábor)
Lányos apa; (Magvető, Bp., 2023)

Idegen nyelven:
Lange nicht gesehen. Roman (Isten hozott); németre ford. Tankó Tímea; Claassen, Berlin, 2007
Buď vítán. Kleinuv deník (Isten hozott); csehre ford. Ana Okrouhlá; Kniha Zlín, Zlín, 2008
Dobro došao! (Isten hozott); horvátra ford. Xenia Detoni; Fraktura, Zapresic, 2011
Kraj mene ima mjesta i za tebe (Mellettem elférsz); horvátra ford. Xenia Detoni; Jurcsic, Zagreb, 2015
Tanecní skola (Tánciskola); csehre ford. Ana Okrouhlá; Kniha Zlín, Zlín, 2011
Pesinden gidiyorum. Roman (Megyek utánad); törökre ford. Gün Benderli; Alakarga, Istanbul, 2016

Filmek:
Hasutasok, színes magyar vígjáték, 2006, forgatókönyvíró
Hajónapló, színes magyar filmsorozat, 2009, író

CD-k és hangoskönyvek:
Grecsó Krisztián: Pletykaanyu; Stohl András és Grecsó Krisztián előadásában; Kossuth–Mojzer, Bp., 2013
Rájátszás: Költészet popritmusban, Bookline, Bp., 2013
Rájátszás: Szívemhez szorítom, Magvető, Bp., 2015
Grecsó Krisztián: Vera; Törőcsik Franciska előadásában; Kossuth–Mojzer, Bp., 2019
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske (dalok, énekelt versek, zenés verskollázsok), magánkiadás, 2020
Pici szív tánczenekar: Belefér egy pici szívbe (gyerekdalok), Tom-Tom Records, 2021
beck@grecsó: Hoztunk valamit magunkból (énekelt versek), ZAJZAJZAJ Kiadó, Pécs, 2022
Hrutka Róbert - Grecsó Krisztián: Ajtók (oratórium), Tom-Tom Records 2023

"Hoztunk valamit magunkból" - Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés, irodalmi estje

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző

"Libikóka" - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Zenés Estje

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Író
A GRECSÓ FIVÉREK ESTJE - TÖBBET MAGUNKRÓL

A GRECSÓ FIVÉREK ESTJE - TÖBBET MAGUNKRÓL

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Író
A kortárs irodalom egy szelete

A kortárs irodalom egy szelete

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Író
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Író
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Író
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Író
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Szentesi Művelődési Központ
  • Író
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Író
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Író
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Szerző
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Szerző
A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház

A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Író
A Pál utcai fiúk - zenés játék - Pannon Várszínház

A Pál utcai fiúk - zenés játék - Pannon Várszínház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Szerző
A sántakutya - igazmondó show (Dumaszínház és Kultúrkombinát közös produkció)

A sántakutya - igazmondó show (Dumaszínház és Kultúrkombinát közös produkció)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Aposztróf -

Aposztróf - "Vagyok az élő suhanás" - Szabó Magda arcai - Várkert irodalom

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző
Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték - Ludwig Special

Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték - Ludwig Special

Ludwig Múzeum
  • Egyéb
BECK ZOLTÁN – VECSEI H. MIKLÓS: KÁRTYAJÁTÉK - LUDWIG SPECIAL

BECK ZOLTÁN – VECSEI H. MIKLÓS: KÁRTYAJÁTÉK - LUDWIG SPECIAL

Ludwig Múzeum
  • Egyéb
beck@grecsó

beck@grecsó "Hoztunk valamit magunkból"

Győri Nemzeti Színház
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
beck@grecsó

beck@grecsó "Hoztunk valamit magunkból"

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Író
beck@grecsó -

beck@grecsó - "Hoztunk valamit magunkból"

Általános
  • József Attila-díjas költő, író
beck@grecsó -

beck@grecsó - "Hoztunk valamit magunkból"

Általános
  • Szerző-előadó
beck@grecsó - Hoztunk valamit magunkból

beck@grecsó - Hoztunk valamit magunkból

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző
BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból

BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Író
BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból - zenés irodalmi est

BECK@GRECSÓ - Hoztunk valamit magunkból - zenés irodalmi est

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Író
Beck@Grecsó - Hoztunk valamit magunkból koncert

Beck@Grecsó - Hoztunk valamit magunkból koncert

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
BECK@GRECSÓ - zenés irodalmi est

BECK@GRECSÓ - zenés irodalmi est

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból

beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor-díjas, József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból / Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estje

beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból / Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estje

Általános
  • Egyéb
beck@grecsó: hoztunk valamit magunkból - lemezbemutató koncert

beck@grecsó: hoztunk valamit magunkból - lemezbemutató koncert

Müpa
  • ének, gitár
Belefér egy pici szívbe

Belefér egy pici szívbe

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Versek, szövegek
Belefér egy pici szívbe - I. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál - 1 alkalomra érvényes belépő

Belefér egy pici szívbe - I. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál - 1 alkalomra érvényes belépő

Általános
  • Író
Belefér egy pici szívbe – Énekeltető, kacagtató gyerekelőadás - Farsang a Várkert Bazárban

Belefér egy pici szívbe – Énekeltető, kacagtató gyerekelőadás - Farsang a Várkert Bazárban

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Versek, szövegek
Bencs estek - Többszemközt: Grecsó Krisztiánnal

Bencs estek - Többszemközt: Grecsó Krisztiánnal

Móricz Zsigmond Színház
  • Író, költő, szerkesztő, újságíró
Best of Literárium I. / BTF

Best of Literárium I. / BTF

Müpa
  • Költő
Boggie Szobakoncert

Boggie Szobakoncert

Magvető Café 2
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző - vendég
Borból lett művészet: Grecsó Krisztián és a Villányi Franc

Borból lett művészet: Grecsó Krisztián és a Villányi Franc

Magvető Café
  • Író
Budapest Bár koncert - vendég: Grecsó Krisztián

Budapest Bár koncert - vendég: Grecsó Krisztián

Zsidó Művészeti Napok
  • Vendégművész
CHILL GARDEN -GrecsóKollár zenés irodalmi est

CHILL GARDEN -GrecsóKollár zenés irodalmi est

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • József Attila-díjas, Faludy György-díjas költő, író, dalszerző.
CSÍK ZENEKAR KONCERTJE - VENDÉG: GRECSÓ KRISZTIÁN ÉS VECSEI H. MIKLÓS

CSÍK ZENEKAR KONCERTJE - VENDÉG: GRECSÓ KRISZTIÁN ÉS VECSEI H. MIKLÓS

Kölcsey Központ
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor-díjas, József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Egy életem - Grecsó Krisztián

Egy életem - Grecsó Krisztián

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Író
Egy életem: Grecsó Krisztián

Egy életem: Grecsó Krisztián

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Főhős - Grecsó Krisztián

Főhős - Grecsó Krisztián

Momentán Társulat
  • Író
Főhős - Veiszer Alinda

Főhős - Veiszer Alinda

Momentán Társulat
  • Színész
GRAPHÓ Kortárs Magyar Irodalmi Filmklub – Grecsó Krisztián-est

GRAPHÓ Kortárs Magyar Irodalmi Filmklub – Grecsó Krisztián-est

Magvető Café 2
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó & Hrutka Zenekar: Miénk a ház

Grecsó & Hrutka Zenekar: Miénk a ház

Gyulai Várszínház
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó Krisztián – Grisnik Petra: Vera

Grecsó Krisztián – Grisnik Petra: Vera

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Író
GRECSÓ KRISZTIÁN-GRECSÓ ZOLTÁN:MELLETTÜNK

GRECSÓ KRISZTIÁN-GRECSÓ ZOLTÁN:MELLETTÜNK

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Grecsó Krisztián-Mellettem elférsz

Grecsó Krisztián-Mellettem elférsz

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Író
Grecsó Krisztián-Vera – a mi titkunk

Grecsó Krisztián-Vera – a mi titkunk

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Író
Grecsó Krisztián: EGY ÉLETEM -Életrajzi stand up est

Grecsó Krisztián: EGY ÉLETEM -Életrajzi stand up est

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Gyulai Várszínház
  • Író
Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Író
Grecsó Krisztián: Megyek utánad - Orlai produkció

Grecsó Krisztián: Megyek utánad - Orlai produkció

Kisfaludy Színház
  • Író
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz- Pogány J., Őze Á., Sipos V., Sztarenki D., Ozsgyáni M., Sütő A.

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz- Pogány J., Őze Á., Sipos V., Sztarenki D., Ozsgyáni M., Sütő A.

Rózsavölgyi Szalon
  • Szövegkönyv

Grecsó Krisztián:Valami népi című könyvbemutatója

Grecsó Krisztián:Valami népi című könyvbemutatója

Móricz Zsigmond Színház
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó&Hrutka zenekar: Mienk a ház koncert

Grecsó&Hrutka zenekar: Mienk a ház koncert

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Grecsó-Hrutka Tandem

Grecsó-Hrutka Tandem

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Író
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske

Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske

Móricz Zsigmond Színház
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző, az Élet és Irodalom munkatársa, Szegvár díszpolgára
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske

Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Író
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske - Vendég: Bródy János

Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske - Vendég: Bródy János

MOMkult
  • Egyéb
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske / LITERÁRIUM EXTRA

Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske / LITERÁRIUM EXTRA

Müpa
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző. / József Attila Prize-winning poet, writer, songwriter.
GRECSÓKKOLLÁR - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László

GRECSÓKKOLLÁR - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Író
greCSÓKOLlár

greCSÓKOLlár

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Író
greCSÓKOLlár

greCSÓKOLlár

Általános
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző
greCSÓKOLlár - est

greCSÓKOLlár - est

Általános 2
  • József Attila-díjas költő, író
greCSÓKOLlár - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje

greCSÓKOLlár - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje

Eötvös10 Művelődési Ház
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző
greCSÓKOLlár - zenés irodalmi est

greCSÓKOLlár - zenés irodalmi est

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Író
Hoztunk valamit magunkból – Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje

Hoztunk valamit magunkból – Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Hrutka Róbert - Grecsó Krisztián: Ajtók

Hrutka Róbert - Grecsó Krisztián: Ajtók

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Dalszövegek, versek, prózák; gitár, ének, ukulele
Időkirakó - Grecsó & Hrutka Zenekar / LITERÁRIUM EXTRA

Időkirakó - Grecsó & Hrutka Zenekar / LITERÁRIUM EXTRA

Müpa
  • gitár, ének, próza, ukulele
Ír-olvas // Revizor OFFline

Ír-olvas // Revizor OFFline

Stúdió K Színház
  • Író
Lányos és fiús apák

Lányos és fiús apák

Zsámbéki Nyári Színház
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Lányos és fiús apák – Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra

Lányos és fiús apák – Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra

Müpa
  • Író / Writer
Lapozgató eSTék - Lányos apa - Találkozás Grecsó Krisztiánnal

Lapozgató eSTék - Lányos apa - Találkozás Grecsó Krisztiánnal

REMEK
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Libikóka

Libikóka

Kanizsai Kulturális Központ
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Libikóka - a Grecsó-Hrutka duó estje

Libikóka - a Grecsó-Hrutka duó estje

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Faludy György-, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
LIBIKÓKA - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert

LIBIKÓKA - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert

B32 Galéria és Kultúrtér
  • József Attila-díjas költő, író
Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Duó estje

Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Duó estje

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés irodalmi pódium estje

Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés irodalmi pódium estje

Általános
  • Író
Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje

Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje

Gyulai Várszínház
  • József Attila-díjas költő, író
Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje

Libikóka - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • Költő, író
Libikóka – Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje

Libikóka – Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje

Magvető Café
  • Író
Libikóka – Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje

Libikóka – Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje

Általános 2
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző
Megyek utánad

Megyek utánad

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Író
MEGYEK UTÁNAD - Orlai Produkció

MEGYEK UTÁNAD - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Író
Megyek utánad - Orlai Produkció -

Megyek utánad - Orlai Produkció -

Veszprémi Petőfi Színház
  • Író
MEGYEK UTÁNAD-Grecsó Krisztián zenés könyvbemutatója Dés Andrással és Dés Lászlóval

MEGYEK UTÁNAD-Grecsó Krisztián zenés könyvbemutatója Dés Andrással és Dés Lászlóval

Kölcsey Központ
  • Író
Mellette elférünk - Egy este Grecsó Krisztiánnal a Rózsavölgyi Szalonban

Mellette elférünk - Egy este Grecsó Krisztiánnal a Rózsavölgyi Szalonban

Rózsavölgyi Szalon
  • Író
Mellettem elférsz - Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András közös estje

Mellettem elférsz - Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András közös estje

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • író
Mellettünk

Mellettünk

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • próza
Mellettünk (Grecsó fivérek összművészeti estje)

Mellettünk (Grecsó fivérek összművészeti estje)

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Egyéb
Mellettünk - Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán

Mellettünk - Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Író
Mellettünk – a Grecsó testvérek összművészeti estje

Mellettünk – a Grecsó testvérek összművészeti estje

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Mellettünk-Grecsó fivérek összművészeti estje

Mellettünk-Grecsó fivérek összművészeti estje

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • próza
Mellettünk: Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán összművészeti estje

Mellettünk: Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán összművészeti estje

Lovarda
  • Író
Náray Erika vendége: Grecsó Krisztián író / Jazzrajongók

Náray Erika vendége: Grecsó Krisztián író / Jazzrajongók

Müpa
  • Író
Nők Lapja Kultúrszombat

Nők Lapja Kultúrszombat

Müpa
  • Színész
Orlai Produkció: MELLETTÜNK

Orlai Produkció: MELLETTÜNK

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Pál Utcai Fiúk - zenés játék

Pál Utcai Fiúk - zenés játék

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Író
PÁR-BESZÉD

PÁR-BESZÉD

Müpa
  • Színész
Pár-Beszéd - Parti Nagy L., Grecsó K., Dés L. és Dés A. estje

Pár-Beszéd - Parti Nagy L., Grecsó K., Dés L. és Dés A. estje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Egyéb
PénteK13 - Zene Világnapja – „Dúdolva mesélek” – BALOGH KÁLMÁN, BOGNÁR SZILVIA és GRECSÓ KRISZTIÁN

PénteK13 - Zene Világnapja – „Dúdolva mesélek” – BALOGH KÁLMÁN, BOGNÁR SZILVIA és GRECSÓ KRISZTIÁN

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Író
Petruska - Égi Gangon Grecsó Krisztiánnal

Petruska - Égi Gangon Grecsó Krisztiánnal

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Író
POKET 2.5

POKET 2.5

MOMkult
  • Egyéb
POKET KARÁCSONY II. 2021

POKET KARÁCSONY II. 2021

MOMkult
  • Fellépő művész
Rájátszás

Rájátszás

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Sorsok, dalok, mesék - Balogh Kálmán, Bognár Szilvia és Grecsó Krisztián estje

Sorsok, dalok, mesék - Balogh Kálmán, Bognár Szilvia és Grecsó Krisztián estje

Zsidó Művészeti Napok
  • Író
Staféta Grecsó Krisztiánnal - Vendég: Kincses Veronika és Gulyás Dénes

Staféta Grecsó Krisztiánnal - Vendég: Kincses Veronika és Gulyás Dénes

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Staféta Grecsó Krisztiánnal - Vendég: Miklósa Erika

Staféta Grecsó Krisztiánnal - Vendég: Miklósa Erika

Rózsavölgyi Szalon
  • Faludy György-Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Staféta Grecsó Krisztiánnal, Vendég: Zorán

Staféta Grecsó Krisztiánnal, Vendég: Zorán

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
STOP – HINTÁK, APÁK, SZERELMEK

STOP – HINTÁK, APÁK, SZERELMEK

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Szerző
Szigorúan ellenőrzött vágyak - A Grecsó-fivérek pódiumestje

Szigorúan ellenőrzött vágyak - A Grecsó-fivérek pódiumestje

Reök Palota
  • Író
Szindbád Szerda - Mellettünk

Szindbád Szerda - Mellettünk

Esernyős
  • Író
Táncfarsang, Grecsó Zoltán: Egy faun alkonya

Táncfarsang, Grecsó Zoltán: Egy faun alkonya

Móricz Zsigmond Színház
  • Koreográfia
Többet magunkról

Többet magunkról

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor-díjas, József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
Többet magunkról - A Grecsó fivérek estje

Többet magunkról - A Grecsó fivérek estje

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Faludy György-díjas, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, író, dalszerző.
TÖBBET MAGUNKRÓL - A Grecsó fivérek estje

TÖBBET MAGUNKRÓL - A Grecsó fivérek estje

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Író
Többet Magunkról - A Grecsó fivérek estje

Többet Magunkról - A Grecsó fivérek estje

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Író
Többet magunkról...A Grecsó fivérek estje

Többet magunkról...A Grecsó fivérek estje

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Író
Többet magunkról...A Grecsó fivérek estje (HUN)

Többet magunkról...A Grecsó fivérek estje (HUN)

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző
VOUCHER - Csík Zenekar – 30 év boldogság / Jubileumi koncertfilm 2018 - Online esemény

VOUCHER - Csík Zenekar – 30 év boldogság / Jubileumi koncertfilm 2018 - Online esemény

Általános
  • Vendég
Zabolátlan lovaim

Zabolátlan lovaim

MOMkult
  • Egyéb
Zempléni Fesztivál, MELLETTÜNK, Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán összművészeti estje

Zempléni Fesztivál, MELLETTÜNK, Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán összművészeti estje

Tünde Tickets Kft.
  • Író
Zsámbéki Nyári Színház - Többet magunkról, A Grecsó fivérek estje

Zsámbéki Nyári Színház - Többet magunkról, A Grecsó fivérek estje

Általános
  • József Attila-díjas költő, író, dalszerző

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!