művész


Horváth László Attila
2

Horváth László Attila

Született: 1963. június 26.

Színész.

1981-től a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, majd 1986-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatához tartozik. 1993-ban a Móricz-gyűrűvel díjazták. 2007-ben ismét elnyerte a Móricz-gyűrűt és a Príma-díjat is. 2009-ben a Jászai Mari díjat kapta meg. 2010-ben a Kelet-színészének választották, majd 2016-ban a Nívó-díjat és a Móricz-díjat…

 Tovább

Aktuális programok


Pacsirta

Móricz Zsigmond Színház

Vajkayék lánya egy hétre elutazik a rokonokhoz vidékre. A szülők, akik már nem is emlékeznek, milyen egy nap Pacsirta…

Játszd újra, Sam!

Móricz Zsigmond Színház

Woody Allen klasszikus vígjátéka végre a Móricz Zsigmond Színház kamaraszínpadán!

Életrevalók

Móricz Zsigmond Színház

Az Életrevalók a két világból kitaszított férfi minden előzetes várakozást felülíró barátságának igaz története, melyből a 2011-ben készült francia…

Színész.

1981-től a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, majd 1986-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatához tartozik. 1993-ban a Móricz-gyűrűvel díjazták. 2007-ben ismét elnyerte a Móricz-gyűrűt és a Príma-díjat is. 2009-ben a Jászai Mari díjat kapta meg. 2010-ben a Kelet-színészének választották, majd 2016-ban a Nívó-díjat és a Móricz-díjat vehette át.

Szerepei:

1999/2000-es évad:

Kornis Mihály: Körmagyar
Tóth Ede: A falu rossza
Shakespeare: Tévedések (vígjátéka)

2000/2001-es évad:

Shakespeare: Szentivánéji álom
Kornis Mihály: Halleluja
Carlo Goldoni: Két úr szolgája

2001/2002-es évad:

Barta Lajos: Szerelem
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

2002/2003-as évad:

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök
Fenyő Miklós – Tasnádi István: Made in Hungária
Szophoklész: Oidipusz

2003/2004-es évad:

Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága
Harvey Fierstein – Jerry Herman: Őrült nők ketrece
Molnár Ferenc: At üvegcipő
Anton Pavlovics Csehov: Platonov

2004/2005-ös évad:

Zerkovitz – Szilágyi – Harmath Imre: Csókos asszony
Shakespeare: Szeget szeggel
Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek

2005/2006-os évad:

Németh Ákos: Vörös bál
Shakespeare: Ahogy nektek tetszik
John Webster: Amalfi hercegnő
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság

2006/2007-es évad:

Neil Simon: Furcsa p
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

2007/2008-as évad:

Henrik Ibsen: Peer Gynt
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Choderlos De Laclos: Veszedelmes viszonyok

2008/2009-es évad:

Ray Cooney: A miniszter félrelép
Bohumil Hrabal: Sörgyári Capriccio
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember
Mihail Bulgakov: A mester és a margarita

2009/2010-es évad:

Tasnádi – Forgách – Pozsgai: MÓRICZ 2009
Shakespeare: Lear király
Gádor Béla – Tasnádi István: Othello Gyulaházán

2010/2011-es évad:

F. M. Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
Spiró György: Koccanás
Lengyel Menyhért: A waterloói csata

2011/2012-es évad:

Tasnádi István: Kokainfutár
W. A. Mozart: A varázsfuvola
Arthur Miller: Az ügynök halála
Carlo Goldoni: A hazug
Sütő András: A szuzai mennyegző

2012/2013-as évad:

Heinrich von Kleist: AZz eltört korsó
Szép Ernő: Lila akác
Lev Tolsztoj – Kiss Csaba: Anna Karenina
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

2013/2014-es évad:

Tamási Áron: Éneked madár
Nick Whitby: Lenni vagy nem lenni
William Shakespeare: Coriolanus
Török Sándor – Kardos Tünde – Forgács Péter: Ez az enyém!

2014/2015-ös évad:

Rejtő Jenő: Az ellopott futár!
Móricz Zsigmond: Pillangó
Heinrich von Kleist: Tűzpróba avagy a Heilbronni Katica

2015/2016-os évad:

Agatha Christie: Az egérfogó
Moliére (Peer Krisztián és Naszlady Éva átdolgozás alapján): Tudós nők
Alfred Grünwald - Fritz Löhner-Beda - Ábrahám Pál: Bál a Savoy-ban

2016/2017-es évad:

Pjotr Nyikolajevics Szorin - Borisz Akunyin: Sirály
Odoardo, Emilia apja - Gotthold Ephraim Lessing: Emilia Galotti
Kristoffer - Lars von Trier: A főfőnök

2017/2018-as évad:

Hammerschmidt - László Miklós: Illatszertár
II. Fülöp, spanyol király - Friedrich Schiller: Don Carlos

2018/2019-es évad:

Georges - Jean Cocteau: Rettenetes szülők
François Pignon (könyvelő) - Francis Veber: Balfácánt vacsorára!
Duncan, skót király - William Shakespeare: Macbeth
Jegor Petrovics Vojnyickij - Anton Pavlovics Csehov: A manó

2019/2020-as évad:

Varázskirály – Ödön Von Horváth: Mesél a bécsi erdő
Richard Harkin – Conor Mcpherson: Tengeren

Lekenczey Muki – Móricz Zsigmond: Úri muri

A Főfőnök

A Főfőnök

Móricz Zsigmond Színház
  • Kristoffer
A manó

A manó

Móricz Zsigmond Színház
  • Vojnyickij, Jegor Petrovics, a sógora
A Napsugár fiúk

A Napsugár fiúk

Móricz Zsigmond Színház
  • Al Lewis
A Napsugár fiúk

A Napsugár fiúk

Móricz Zsigmond Színház
  • Al Lewis
A szuzai menyegző - Nyíregyháza VSZF 2012

A szuzai menyegző - Nyíregyháza VSZF 2012

Thália Színház
  • Alexandrosz hangja
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Móricz Zsigmond Színház
  • CHARLIE AIKEN, Mattie férje
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Móricz Zsigmond Színház
  • Archibald, komornyik
Balfácánt vacsorára!

Balfácánt vacsorára!

Móricz Zsigmond Színház
  • François Pignon (könyvelő)
Cseresznyéskert

Cseresznyéskert

Móricz Zsigmond Színház
  • Gajev
Delila

Delila

Móricz Zsigmond Színház
  • Csapos, János
Delila

Delila

Móricz Zsigmond Színház
  • Csapos
Don Carlos

Don Carlos

Móricz Zsigmond Színház
  • II. Fülöp, spanyol király
Don Juan

Don Juan

Móricz Zsigmond Színház
  • Don Luis Tenorio, Gáspár, Parancsnok
Életrevalók

Életrevalók

Móricz Zsigmond Színház
  • Philippe
Énekes madár

Énekes madár

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Bakk Lukács, vénlegény, Eszter vőlegénye
Frankenstein

Frankenstein

Móricz Zsigmond Színház
  • Monsieur Frankenstein, Victor apja / William Frankenstein, Victor öccse / De Lacey, vak öregember
Illatszertár

Illatszertár

Móricz Zsigmond Színház
  • Hammerschmidt
Jó estét nyár, jó estét szerelem

Jó estét nyár, jó estét szerelem

Móricz Zsigmond Színház
  • Katalin apja; Személyzetis; Üzletvezető
Jó estét nyár, jó estét szerelem

Jó estét nyár, jó estét szerelem

Móricz Zsigmond Színház
  • Katalin apja; Személyzetis; Üzletvezető
KOCCANÁS

KOCCANÁS

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Vállalkozó
Kurázsi mama és gyermekei

Kurázsi mama és gyermekei

Móricz Zsigmond Színház
  • A tábori lelkész
Kurázsi mama és gyermekei

Kurázsi mama és gyermekei

Móricz Zsigmond Színház
  • A tábori lelkész
Mindenkire szerep vár - Közönségtalálkozó a színházi világnap alkalmából

Mindenkire szerep vár - Közönségtalálkozó a színházi világnap alkalmából

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Misi mókus

Misi mókus

Móricz Zsigmond Színház
  • Kacifánt, Suta, Cirkuszigazgató
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Orvos, Főfelügyelő
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Orvos, Felügyelő
Rettenetes szülők

Rettenetes szülők

Móricz Zsigmond Színház
  • Georges
Rivalda 2011 Lear király

Rivalda 2011 Lear király

Thália Színház
  • Lear
Sirály

Sirály

Móricz Zsigmond Színház
  • Pjotr Nyikolajevics Szorin
Tudós nők

Tudós nők

Móricz Zsigmond Színház
  • Viktor
Új stílusgyakorlatok

Új stílusgyakorlatok

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Új stílusgyakorlatok

Új stílusgyakorlatok

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Úri muri

Úri muri

Móricz Zsigmond Színház
  • Lekenczey Muki

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!