Színész.
Incze József (Szegeden született. Felesége Matulay Ildikó Színésznő.) a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1981-ben végzett, és a Thália Színház társulatához szerződött, majd az Arizona Színház tagja volt. 1994-től a Soproni Petőfi Színház művésze, s a kezdetektől a magyar Beatles-színészzenekar tagja. Vendégművészként játszott többek között a Gulyai Várszínház, a Madách Színház, a Budaőrsi Játékszín, a Szkéné Színház, a Budapesti Kamaraszínház, az IBS Színpad, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza előadásaiban.
Kitüntetései:
Őze Lajos-díj,
Gyulai Várszínház, Közönség-díj,
Arizona Színház, Thália-gyűrű 1993,
Soproni Petőfi Színház, Kabos Gyula-díj, 1997
Fontosabb korábbi alakításai:
PINNEBERG (Fallada: Mi lesz veled emberke)
TŰZ (Maeterlinck: A kék madár)
FELIPÉ (Lope de Vega: A magyarországi fenevad)
AKÁRKI JÓBARÁTJA (Hofmannstahl: Akárki)
RICSI (Lennon-McCartney-Munkácsi: Mindhalálig Beatles)
JÓZSIÁS (Tamási: Ördögölő Józsiás)
HAIMON (Szophoklész: Antigoné)
ÁSVAY ZOLTÁN (Harsányi Zsolt: A bolond Ásvayné)
KAKUK MARCI (Tersánszky: Kakuk Marci)
BOBO (Moretti: Három majom a pohárban)
JACQUES (Vian: Mindenkit megnyúzunk)
BASSINET (Feydeau: A női szabó)
LINO (Kander-McNally: A görkorcsolyapálya)
BIRON (Shakespeare: Lóvá tett lovagok)
PETRUCHIO (Shakespeare: A makrancos hölgy)
TROTTER (Agatha Christie: Az egérfogó),
RIPAFRATTA LOVAG (Goldoni: Mirandolina, te drága)
NAGY ANDRÁS (Zágon-Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj)
ARMADOR LOVAG (Ghelderode: Vörös máglya)
LABODA PÉTER (Heltai: Naftalin)
GARRY (Frayn: Ugyanaz hátulról)
WURM (Schiller:Ármány és szerelem)
MALOMSZEGI BÁRÓ (Huszka: Lili bárónő)
ATYA (Tamási Áron: Ábel)
WILLIAM CARDEW (Maugham: Imádok férjhez menni)
JULIEN (Pierre Barillet-Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága)
FERDINAND (Ödön von Horváth: A végítélet napja)
MITCH (Tennessee Williams: A Vágy villamosa)
SIR FRANCIS TOPPLEBEE (Brandon Thomas-Aldobolyi Nagy György-Szenes Iván: Charley nénje)
A PÁPA (Jean Anouilh: Becket, avagy Isten becsülete)
JUPITER (Offenbach: Orfeusz az alvilágban)
STOCK STEFFL (Thúróczi Katalin: Kerített város)
FLORIMOND (Kálmán-Brammer-Grünwald: Montmartrei Ibolya)
A HECCELŐ (Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara)
Szerepei az Új Színházban:
A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron: A NAGY HO-HO-HO-HORGÁSZ
A vörös bestia: Lambert, Félix üzlettársa
A királylány bajusza: Törzsök király
Ricse, Ricse, Beatrice: Erdős Péter
Az élet kapuja: Hagri doktor
A kőszívű ember fiai: Haynau
Sári bíró: Varnyu
A funtineli boszorkány: Jószup, férfi a faluból
Bizánc: Lala Kalil
Hangemberek: Józsi, Asszisztens
Rendezése:
Maeterlinck: A KÉK MADÁR (Soproni Petőfi Színház)
1918 ŐSZIRÓZSÁK - ZUHANÓ REPÜLÉS
E-Europe Kft.
50. alkalommal A funtineli boszorkány
Új Színház
A bolond Ásvayné
Új Színház
A bolond Ásvayné - premier
Új Színház
A bolond Ásvayné - UTOLSÓ ELŐADÁS
Új Színház
A bolond Ásvayné – bemutató BTF
Budapest Brand Nonprofit Zrt.
A funtineli boszorkány.
Új Színház
A királynő aranyból van (Stuart Mária)
Új Színház
- RICCIO, a királynő személyi titkára
A királynő aranyból van (Stuart Mária) - főpróba
Új Színház
- RICCIO, a királynő személyi titkára
A kőszívű ember fiai - FŐPRÓBA
Új Színház
A kőszívű ember fiai - PREMIER
Új Színház
A Noszty fiú esete Tóth Marival
Új Színház
- Velkovics György, trencséni polgármester; Liszy, ügyvéd
A Noszty fiú esete Tóth Marival FŐPRÓBA
Új Színház
- Velkovics György, trencséni polgármester; Liszy, ügyvéd
A Noszty fiú esete Tóth Marival PREMIER
Új Színház
- Velkovics György, trencséni polgármester; Liszy, ügyvéd
A szűz és a szörny
Új Színház
A szűz és a szörny - főpróba
Új Színház
A szűz és a szörny - utolsó előadás!
Új Színház
A szűz és a szörny-angol felirattal
Új Színház
A toll - PREMIER
Új Színház
A toll - Szilveszter, egy pohár pezsgővel
Új Színház
A toll - utolsó előadás!
Új Színház
A toll, avagy a nagy színházi "kivetkőzés"...
Új Színház
A vörös bestia
Szarvasi Vízi Színház
- Lambert, Félix üzlettársa
A VÖRÖS BESTIA
Békéscsabai Jókai Színház
- Lambert, Félix üzlettársa
A vörös bestia - Nőnap alkalmából
Új Színház
- Lambert, Félix üzlettársa
A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel
Új Színház
- Lambert, Félix üzlettársa
Ábel - premier
Új Színház
Ábel - utolsó előadás!
Új Színház
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Beaumarchais: Figaro házassága
Színészképző Stúdió Alapítvány
Beaumarchais: Figaro házassága, avagy egy őrült nap története
Szegedi Nemzeti Színház
Bergman:Társasjáték New Yorkban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
CALIGULA HELYTARTÓJA - BEMUTATÓ
Új Színház
ELVÁSIK A VERES CSILLAG - BEMUTATÓ
Új Színház
ELVÁSIK A VERES CSILLAG - FŐPRÓBA
Új Színház
EX - Szilveszteri kiadás meglepetéssel
Új Színház
Feltámadás Makucskán
Új Színház
FIGARÓ HÁZASSÁGA
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Figaró házassága
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Figaro házassága
Gárdonyi Géza Színház
Figaro házassága
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Funny Money - Rossz pénz nem vész el
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Funny Money
Móricz Zsigmond Színház
Funny money
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Funny money - rossz pénz nem vész el
Egressy Gábor Szabadidőközpont
Hangemberek
Új Színház
- Józsi Asszisztens, majd Szinkronrendező
Hangemberek - PREMIER
Új Színház
- Józsi Asszisztens, majd Szinkronrendező
Jézusfaragó ember
Új Színház
Jézusfaragó ember - utolsó előadás!
Új Színház
Jézusfaragó ember- Premier
Új Színház
Jézusfaragó ember/ KerFeszt
Új Színház
Karrier komédia
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Liliom
Budaörsi Latinovits Színház
- Kapitány, Linzmann, Öreg Rendőr
Liliom
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
- Kapitány, Linzmann, Öreg rendőr
Mindhalálig Beatles 2008
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház
Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház
Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház
Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (zenés játék)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Új Színház
Nem élhetek muzsikaszó nélkül - bemutató
Új Színház
Női furcsa pár
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Női furcsa pár - Neil Simon/IISZT Színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
NŐI FURCSA PÁR - vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.
Ray Cooney: Funny Money
Színészképző Stúdió Alapítvány
Ray Cooney: Funny Money
Színészképző Stúdió Alapítvány
Ray Cooney: Funny Money
Színészképző Stúdió Alapítvány
Ray Cooney: Funny Money
Színészképző Stúdió Alapítvány
Ray Cooney: Funny Money
Színészképző Stúdió Alapítvány
Ray Cooney: Funny Money
Színészképző Stúdió Alapítvány
Ray Cooney: Funny Money
Színészképző Stúdió Alapítvány
Ray Cooney: Funny Money
Színészképző Stúdió Alapítvány
Ray Cooney: FUNNY MONEY Rossz pénz nem vész el - A Bánfalvy Stúdió előadása
Hagymaház
Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el

Ray Cooney: Funny Money-Rossz pénz nem vész el
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Ricse, Ricse, Beatrice - Premier
Új Színház
Sári bíró - FŐPRÓBA
Új Színház
Sári bíró - PREMIER
Új Színház
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg
Új Színház
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg - PREMIER
Új Színház
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg főpróba
Új Színház
Társasjáték New Yorkban
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft

Társasjáték New Yorkban - 100. előadás!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Társasjáték New Yorkban - Éless-Szín produkció
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Társasjáték New Yorkban.
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
UDVARSZÍNHÁZ - Karrier komédia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Gyulai Várszínház