művész


Keszég  László
2

Keszég László

Született: 1970. 11. 26.

Rendező.

Rövid életrajz:
1970. november 26.-án született Szabadkán.
1988-ban megalapította a PÓ elnevezésű színházi csapatot.
1989-ben megalapította az Aiowa Színházat, Urbán Andrással közösen.
1991-1997 között végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán (Horvai István és Kapás Dezső osztályában), és színházrendező szakon, (Babarczy…

 Tovább

Aktuális programok


Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház

Valló Péter és Vajda Katalin virtuózan nosztalgikus komédiája egyszer már meghódította a nyíregyházi közönség szívét, hosszú időn át volt…

Pintér Béla és Társulata: Szutyok

Pintér Béla és Társulata

Nem szeretve lenni, pokoli kín. Tekintete összeszűkül, fogát összeszorítja, keze ökölbe szorul. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ő, akit kevésbé szeretnek.

Rendező.

Rövid életrajz:
1970. november 26.-án született Szabadkán.
1988-ban megalapította a PÓ elnevezésű színházi csapatot.
1989-ben megalapította az Aiowa Színházat, Urbán Andrással közösen.
1991-1997 között végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán (Horvai István és Kapás Dezső osztályában), és színházrendező szakon, (Babarczy László osztályában).
1992 belépett a PONT Műhelybe.
1996 -tól a PONT(y) MŰHELY művészeti vezetője
1997-től a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője

1997- folyamatosan vendégrendezések különböző színházakban határon innen és túl (Nyíregyháza, Nemzeti Színház, Pécsi Nemzeti Színház, Vígszínház, Bárka, Örkény Színház, Maribori Nemzeti Színház, Szlovénia, Rijekai Nemzeti Színház, Horvátország, Temesvári Nemzeti Színház - román tagozat, Szabadkai Népszínház, Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, stb)
2005 - oktatás a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve a kaposvári Színházi Főiskolán

Tanulmányok
SZFE színházrendező szak, oszt.vez.tanár Babarczy László 1997
SZFE színész szak, oszt.vez tanárok Horvai István/Kapás Dezső 1995 

Munkahelyek
Miskolci Nemzeti Színház 2012 –
Szabadúszó 2009 – 2012
Kaposvári Csiky Gergely Színház 1997 – 2009
Pont Műhely független színházi csoport tagja, 1996-tól művészeti vezető 1992
AIOWA összművészeti formáció alapitó tag, Szabadka, ex-YU 1989

Fontosabb rendezések
Garaczi László – 10. Gén- KOMA Színház Budapest
Konyha – Pont(y)Műhely Budapest
Bulgakov – Mester és Margarita, Szakonyi – Adáshiba –Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
Kander/Ebb/Fosse – Chicago, Shaw – Pygmalion – Weöres S. Színház, Szombathely
Hamvas/Spiró – Szilveszter, Ödön von Horvath – Mesél a bécsi erdő – Nemzeti Színház, Budapest
Tolsztoj – A sötétség hatalma, Feydeau – Hülyéje, Kovacevic – Maratonfutók tiszteletkört futnak, Gombrowicz – Operett, Szép Ernő – Vőlegény, Shakespeare – Titus Andronicus – Csiky Gegely Színház, Kaposvár

Fontosabb szerepek
Alba herceg – Schiller: Don Carlos(r.: Balázs Zoltán), Maladype Színház
V. László – Vörösmarty-Spiró: Czillei és a Hunyadiak (r.: Babarczy László). Nemzeti Színház, Budapest
Platonov – Csehov: Platonov (r.: Rusznyák Gábor) Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Egyperces színház – TÁP Színház Budapest
24 órás színház – Pont(y)Műhely/MU Színház Budapest
Prométheusz – Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz (r.: Lálity István) Népszínház, Szabadka

Fontosabb filmes szerepek 
Balra a nap nyugszik (r.: Fésös András)
Pál Adrienn (r.: Kocsis Ágnes)
Boldog születésnapot (r.: Fazekas Csaba)
József és testvérei (r.: Jeles András)
Haribó, haribá (r.: Mundruczó Kornél)

 

A DEKK Projektek rendszeres fellépője.
 

2015. Humorfesztivál 40! avagy Véges élet (Dumaszínház-Füge)

2015. Humorfesztivál 40! avagy Véges élet (Dumaszínház-Füge)

Thália Színház
  • Színész
2015. Humorfesztivál Biedermann és a gyújtogatók (Nyíregyháza)

2015. Humorfesztivál Biedermann és a gyújtogatók (Nyíregyháza)

Thália Színház
  • Rendező
2016. Humorfesztivál  A nagy Romulus (Miskolc)

2016. Humorfesztivál A nagy Romulus (Miskolc)

Thália Színház
  • Rendező
23 PERC

23 PERC

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Rendező
23 perc

23 perc

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
23 perc

23 perc

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Rendező
23 perc - Girls and Boys

23 perc - Girls and Boys

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Rendező
23 perc - Orlai Produkció -

23 perc - Orlai Produkció -

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
23 PERC - ORSZÁGOS BEMUTATÓ - Orlai Produkció

23 PERC - ORSZÁGOS BEMUTATÓ - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
40! Avagy Véges élet

40! Avagy Véges élet

Móricz Zsigmond Színház
  • Írta, rendezte, játsza
40! AVAGY VÉGES ÉLET

40! AVAGY VÉGES ÉLET

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
40! AVAGY VÉGES ÉLET - DEKK Színház – Füge Produkció

40! AVAGY VÉGES ÉLET - DEKK Színház – Füge Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
40! avagy Véges élet - vígjáték

40! avagy Véges élet - vígjáték

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
40! Avagy véges élet ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com

40! Avagy véges élet ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
40!avagy véges élet

40!avagy véges élet

Gyulai Várszínház
  • Színész
A Holdbeli csónakos

A Holdbeli csónakos

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A kopasz énekesnő

A kopasz énekesnő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Mester
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A miniszter félrelép - Miskolci Nemzeti Színház

A miniszter félrelép - Miskolci Nemzeti Színház

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Rendező
A nagy Romulus

A nagy Romulus

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Vörösmarty Színház
  • Rendező
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Vörösmarty Színház
  • Rendező
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
A PÁL UTCAI FIÚK - zenés játék két részben - a Csokonai Színház előadása

A PÁL UTCAI FIÚK - zenés játék két részben - a Csokonai Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Rendező
A színházcsináló

A színházcsináló

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A színházcsináló

A színházcsináló

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A talizmán

A talizmán

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
A tizedik gén

A tizedik gén

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Rendező
ÁLLJ BELE! Közösségi színházi játék VELÜNK ÉLŐ ERŐSZAK Játszótárs: Keszég László

ÁLLJ BELE! Közösségi színházi játék VELÜNK ÉLŐ ERŐSZAK Játszótárs: Keszég László

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Anyacsak1 Fesztivál: HATÁS ALATT - Budapesti Tavaszi Fesztivál

Anyacsak1 Fesztivál: HATÁS ALATT - Budapesti Tavaszi Fesztivál

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Péter, Péter Anyja, Klaus
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Beckham

Beckham

Thália Színház
  • Rendező
Beckham egy pohár pezsgővel

Beckham egy pohár pezsgővel

Thália Színház
  • Rendező
Berzsián és Dideki

Berzsián és Dideki

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Betörő az albérlőm

Betörő az albérlőm

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Betörő az albérlőm

Betörő az albérlőm

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Bill a mennybe megy

Bill a mennybe megy

HK Produkció
  • Joe puccsista indián
Bizet: Carmen

Bizet: Carmen

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Chicago

Chicago

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Cyrano

Cyrano

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Don Carlos

Don Carlos

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Alba herceg
Don Carlos

Don Carlos

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Don Carlos

Don Carlos

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Don Carlos

Don Carlos

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Don Carlos

Don Carlos

Reök Palota
  • Színész
Don Carlos, spanyol infáns

Don Carlos, spanyol infáns

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Rendező
Don Carlos/Egmont

Don Carlos/Egmont

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Színész
Don Perlimplin/Don Cristobal

Don Perlimplin/Don Cristobal

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Don Perlimplin/Don Cristobal

Don Perlimplin/Don Cristobal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Rendező
Dumaszínház – FÜGE: 40! avagy Véges élet

Dumaszínház – FÜGE: 40! avagy Véges élet

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Dürrenmatt: János király

Dürrenmatt: János király

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Egmont

Egmont

Reök Palota
  • Színész
Egmont    - zenés médiaszenny 60 percben-

Egmont - zenés médiaszenny 60 percben-

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Alba herceg
Erdély - Tündérkert

Erdély - Tündérkert

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Dramaturg
Erdély-Tündérkert

Erdély-Tündérkert

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
Farsang

Farsang

Thália Színház
  • Rendező
Figaro házassága

Figaro házassága

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Györgyike drága gyermek

Györgyike drága gyermek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
HATÁS ALATT

HATÁS ALATT

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Johann Wolfgang von Goethe: Egmont

Johann Wolfgang von Goethe: Egmont

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Kasimir és Karoline

Kasimir és Karoline

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Kézről kézre

Kézről kézre

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Csiky Gergely Színház
  • Rendező
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Lear halála

Lear halála

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Linda Vista

Linda Vista

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Linda Vista

Linda Vista

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Minden egér szereti a sajtot

Minden egér szereti a sajtot

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
MOST Fesztivál - 23 perc

MOST Fesztivál - 23 perc

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező
MOST Fesztivál: Árpád-ház

MOST Fesztivál: Árpád-ház

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező
Neo

Neo

Cilinder Színház és Iskola Alapítvány
  • Rendező
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata
  • Pisti, a gyülekezet tagja; Imi, Ördöngősbükki lakos
Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata
  • Pisti, a gyülekezet tagja; Imi, Ördöngősbükki lakos
Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata
  • Pisti, a gyülekezet tagja; Imi, Ördöngősbükki lakos
Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata
  • Színész
Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Pintér Béla és Társulata
  • Pisti, a gyülekezet tagja; Imi, Ördöngősbükki lakos
Pintér Béla és Társulata: Szutyok

Pintér Béla és Társulata: Szutyok

Pintér Béla és Társulata
  • Béla
Pintér Béla és Társulata: Szutyok

Pintér Béla és Társulata: Szutyok

Pintér Béla és Társulata
  • Béla
Pintér Béla és Társulata:Szutyok

Pintér Béla és Társulata:Szutyok

Pintér Béla és Társulata
  • Béla
Pont(y) Műhely: Ilka és a papírrepülő

Pont(y) Műhely: Ilka és a papírrepülő

MU Színház
  • Rendező asszisztens
Pont(y) Műhely: Kunyhó

Pont(y) Műhely: Kunyhó

MU Színház
  • Színész
PYGMALION

PYGMALION

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
RS9 OFF 2019 Árpád-ház

RS9 OFF 2019 Árpád-ház

RS9 Színház
  • Rendező
Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Szentivánéji Slam Komédia

Szentivánéji Slam Komédia

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Színház Szerda - Dennis Kelly: A 23 perc

Színház Szerda - Dennis Kelly: A 23 perc

Esernyős
  • Rendező
Színházi Világnap - Don Carlos

Színházi Világnap - Don Carlos

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Színész
TÁP Színház: Kurátorok / varieté

TÁP Színház: Kurátorok / varieté

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Új szöveg

Új szöveg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Úri muri

Úri muri

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Vinnai András: VOJÁGER

Vinnai András: VOJÁGER

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Vojáger

Vojáger

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
VOJÁGER

VOJÁGER

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)

VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)

Thália Színház
  • Rendező
W. Shakespeare - Enyedi Éva: Lear halála

W. Shakespeare - Enyedi Éva: Lear halála

Gyulai Várszínház
  • Rendező, dramaturg

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!