művész

Kokas Katalin
3

Kokas Katalin

Született: 1978. november 22. (Pécs)

Hegedű- és brácsművész.

Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész a magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb személyisége. A szólóhangversenyek mellett kiemelt helyen szerepel életében a kamarazene és a tanítás. 2004 óta a Liszt Ferenc Zeneakadémia docense. 2002 óta rendszeresen ad mesterkurzusokat szerte a világon. 

Hazai…

 Tovább

Aktuális programok

Hazai versenygyőzelmei után 1994-ben első lett a csehországi Ušti nad Orlice Nemzetközi Hegedűversenyen, 1996-ban a torontói Konzervatóriumban megnyerte a Concerto Competition díjat, 1997-ben első lett a semmeringi Bartók-, majd 98-ban a Martinů hegedűversenyen. 1999-ben első helyezést ért el a Nemzetközi Flesch Károly Hegedűversenyen, 2002-ben pedig a Nemzetközi Szigeti József Hegedűverseny első díját nyerte el.

Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Michael Stern, és olyan zenekarokkal játszott, mint például az Izraeli Kamarazenekar vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar, de fellépett pozsonyi, kassai, marosvásárhelyi, poznani együttesekkel, továbbá Észak-Amerika, Dél-Amerika, Dél-Afrika, valamint Magyarország számos szimfonikus zenekarával.

Alapítója a Kelemen Kvartettnek, mellyel koncerteztek Európa számos országában, Amerikában és Ausztráliában. 2011-ben megnyerték a IV. Pekingi Nemzetközi Kvartett verseny első díját, a VI. Melbourne-i Nemzetközi Kamarazene-verseny második, közönség-, valamint ’Musica Viva’ különdíját. 2015-ben többek között felléptek az amsterdami Concertgebouw-ban és a New-York-i Carnegie-Hallban.

8 CD-lemeze jelent meg a Hungaroton és a BMC gondozásában.

Háromszor kapta meg a Fischer Annie Ösztöndíjat, művészetét Halász Ferenc-díjjal, „Kaposvár Városért” Kitüntetéssel jutalmazták, a magyar államtól Liszt Ferenc-díjat kapott, 2009-ben átvehette a Junior Prima Díjat.

A 100 éves Magyar Gyermekorvosok Társasága Gálakoncertje

A 100 éves Magyar Gyermekorvosok Társasága Gálakoncertje

Jakobi Koncert Kft.
  • Hegedű
A Concerto Budapest hangversenye

A Concerto Budapest hangversenye

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Hegedű
A Hegedű 4. Kokas Katalin hegedűestje

A Hegedű 4. Kokas Katalin hegedűestje

Jakobi Koncert Kft.
  • hegedű
A Kelemen Kvartett és Perényi Miklós

A Kelemen Kvartett és Perényi Miklós

Müpa
  • Brácsaművész
A Kelemen Vonósnégyes hangversenye

A Kelemen Vonósnégyes hangversenye

Belvárosi Színház
  • Brácsaművész
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • hegedű
Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Kokas Katalinnal és Kelemen Barnabással

Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Kokas Katalinnal és Kelemen Barnabással

Postakürt Alapítvány
  • Liszt Ferenc- és Junior Prima-díjas hegedű- és brácsaművész, Érdemes művész.
Bach, Mozart, Vivaldi: Adventi ráhangolódás

Bach, Mozart, Vivaldi: Adventi ráhangolódás

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Közreműködik
Concerto Csellóünnep II/3. - Concerto Budapest 23/24

Concerto Csellóünnep II/3. - Concerto Budapest 23/24

Concerto Budapest
  • Egyéb
Családi koncert

Családi koncert

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Szólsta
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában  2024. február 4. 10:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 4. 10:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • hegedű/violin
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában  2024. február 4. 18:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 4. 18:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • brácsa/viola
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 2. 19:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 2. 19:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • hegedű/violin
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 16:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 16:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • hegedű/violin
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 18:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 18:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • brácsa
Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán

Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Hegedűművész
Fesztiválakadémia - Nyitókoncert - In memoriam Szigeti József

Fesztiválakadémia - Nyitókoncert - In memoriam Szigeti József

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Hegedűművész
Fesztiválakadémia - Shakespeare 400 - Kurtág 90

Fesztiválakadémia - Shakespeare 400 - Kurtág 90

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Hegedűművész
Fohász Schubert és Strauss zenéjével

Fohász Schubert és Strauss zenéjével

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Fellépő művész
Frankl Péter és a Kelemen Kvartett

Frankl Péter és a Kelemen Kvartett

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Gálakoncert színészlegendákkal

Gálakoncert színészlegendákkal

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Hegedűművész
GÁLAKONCERT SZÍNÉSZLEGENDÁKKAL

GÁLAKONCERT SZÍNÉSZLEGENDÁKKAL

Csiky Gergely Színház
  • Művészeti vezető
Hallgassunk Brahmsot 2.: a-moll kettősverseny, III. szimfónia ( Kokas Katalin & Concerto Budapest )

Hallgassunk Brahmsot 2.: a-moll kettősverseny, III. szimfónia ( Kokas Katalin & Concerto Budapest )

Concerto Budapest
  • Hegedűművésznő
Kaposfest 08.16. 19:00

Kaposfest 08.16. 19:00

KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Hegedűművész
Kaposfest 08.17. 19:00

Kaposfest 08.17. 19:00

KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Hegedűművész
Kaposfest 08.19. 18:00

Kaposfest 08.19. 18:00

KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Hegedűművész
Kaposfest 08.19. 21:30

Kaposfest 08.19. 21:30

KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Hegedűművész
KAPOSFEST Bartok Bela, Fredrik Andersson, Steve Reich, Ligeti György, Richard Dubugnon

KAPOSFEST Bartok Bela, Fredrik Andersson, Steve Reich, Ligeti György, Richard Dubugnon

C&M Hungary Kft.
  • brácsa
KAPOSFEST Franz Schubert, Jánosi együttes, Bartók Béla

KAPOSFEST Franz Schubert, Jánosi együttes, Bartók Béla

C&M Hungary Kft.
  • hegedű
Kaposfest Gála

Kaposfest Gála

Csiky Gergely Színház
  • hegedű
KAPOSFEST Hector Villa-Lobos, Pjotr Csajkovszkij, Fritz Kreisler, Jules Massenet, Antonin Dvorak, Ed

KAPOSFEST Hector Villa-Lobos, Pjotr Csajkovszkij, Fritz Kreisler, Jules Massenet, Antonin Dvorak, Ed

C&M Hungary Kft.
  • hegedű
KAPOSFEST Johannes Brahms: 2. G-dúr vonósötös, op. 111

KAPOSFEST Johannes Brahms: 2. G-dúr vonósötös, op. 111

C&M Hungary Kft.
  • második hegedű
KAPOSFEST Maurice Ravel, Claude Debussy, Antonin Dvorak

KAPOSFEST Maurice Ravel, Claude Debussy, Antonin Dvorak

C&M Hungary Kft.
  • hegedű
KAPOSFEST Meglepetés Kreisler-művek Szergej Prokofjev, Johannes Brahms

KAPOSFEST Meglepetés Kreisler-művek Szergej Prokofjev, Johannes Brahms

C&M Hungary Kft.
  • brácsa
KAPOSFEST Templomi orgonaműsor Bach és Liszt művekkel

KAPOSFEST Templomi orgonaműsor Bach és Liszt művekkel

C&M Hungary Kft.
  • brácsa
Kelemen B., Kokas K., Kokas D., Illés E., Pertis Sz., Pertis A., Egri M., Lajkó I.

Kelemen B., Kokas K., Kokas D., Illés E., Pertis Sz., Pertis A., Egri M., Lajkó I.

Tünde Tickets Kft.
  • Hegedűművész
Kelemen Barnabás és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar koncertje

Kelemen Barnabás és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar koncertje

Tünde Tickets Kft.
  • Brácsaművész
Kelemen Barnabás kamarakoncertje

Kelemen Barnabás kamarakoncertje

Müpa
  • brácsa
Kelemen Kvartett

Kelemen Kvartett

Gyulai Várszínház
  • II. hegedű/brácsa
Kelemen Kvartett Bartók estje

Kelemen Kvartett Bartók estje

Budapest Music Center
  • Brácsaművész
Kelemen Kvartett koncert I.

Kelemen Kvartett koncert I.

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Kelemen Kvartett koncert II.

Kelemen Kvartett koncert II.

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Kelemen Kvartett – Kamarazene Nagyteremre

Kelemen Kvartett – Kamarazene Nagyteremre

Zeneakadémia
  • brácsa (Kelemen Kvartett)
Kelemen Kvartett, Vigh Andrea, Debussy, Ravel,  Remekművek 3 tételben 2.

Kelemen Kvartett, Vigh Andrea, Debussy, Ravel, Remekművek 3 tételben 2.

Jakobi Koncert Kft.
  • Hegedűművész
Kelemen Quartett

Kelemen Quartett

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Hegedű, brácsa
Kelemen Vonósnégyes, Bartók : 2. vonósnégyes, Bartók: 4. vonósnégyes

Kelemen Vonósnégyes, Bartók : 2. vonósnégyes, Bartók: 4. vonósnégyes

Tünde Tickets Kft.
  • Hegedűművész
Keller

Keller

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft
  • Hegedűművész
Kokas Duó koncert

Kokas Duó koncert

Gyulai Várszínház
  • Hegedű- és brácsaművész
KOKAS KATALIN ÉS AZ ANIMA MUSICAE

KOKAS KATALIN ÉS AZ ANIMA MUSICAE

ANIMA MUSICAE
  • hegedű
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás

MOMkult
  • Színész
Komolyzenei hangverseny

Komolyzenei hangverseny

Gyulai Várszínház
  • brácsa
Koncert No. 10

Koncert No. 10

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Brácsaművésznő
Koncert No. 11

Koncert No. 11

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Brácsaművésznő
Köszönjük, Eötvös Péter! Schnittke, Schönberg, Bartók, Kurtág, Eötvös

Köszönjük, Eötvös Péter! Schnittke, Schönberg, Bartók, Kurtág, Eötvös

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Hegedül
Luxus/Tőr/Szívszorít - Danubia Zenekar

Luxus/Tőr/Szívszorít - Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • hegedű
MÁV Kamarasorozat/3

MÁV Kamarasorozat/3

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Színész
Mozart-maraton – F-dúr divertimento; Esz-dúr sinfonia concertante

Mozart-maraton – F-dúr divertimento; Esz-dúr sinfonia concertante

Müpa
  • mélyhegedű
Mozart-nap 3. Esz-dúr sinfonia concertante/ Esz-dúr szimfónia (Kelemen-Kokas-Takács-Nagy-LisztF.Kz.)

Mozart-nap 3. Esz-dúr sinfonia concertante/ Esz-dúr szimfónia (Kelemen-Kokas-Takács-Nagy-LisztF.Kz.)

Concerto Budapest
  • Brácsaművész
MVM Karácsonyi Koncert

MVM Karácsonyi Koncert

Jakobi Koncert Kft.
  • hegedű
Négy évszak, Baricco, Pisztráng

Négy évszak, Baricco, Pisztráng

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Szólista
Remekművek Gödöllőn- Klasszikus romantika

Remekművek Gödöllőn- Klasszikus romantika

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Hegedűművésznő
Rózsavölgyi Classic: Kelemen Kvartett

Rózsavölgyi Classic: Kelemen Kvartett

Rózsavölgyi Szalon
  • hegedű
Salföld Káli Fecske

Salföld Káli Fecske

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Szólsta
Sinfonia concertante Ferencsik/1

Sinfonia concertante Ferencsik/1

Nemzeti Filharmonikusok
  • Brácsaművész / Viola artist
Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Kokas Katalin - Reformáció 500 / CAFe 2017

Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Kokas Katalin - Reformáció 500 / CAFe 2017

Müpa
  • Hegedűművész
Szentgyörgyvölgy koncert

Szentgyörgyvölgy koncert

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Szólsta
Szimfónia Bérlet Évadnyitó koncert

Szimfónia Bérlet Évadnyitó koncert

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • hegedű
Újévi Koncert és Múzeumlátogatás

Újévi Koncert és Múzeumlátogatás

C&M Hungary Kft.
  • hegedű – Stradivarius
Világhírű zenészek koncertje

Világhírű zenészek koncertje

Gyulai Várszínház
  • Liszt-díjas hegedűművész
Világsztárok a Magyar Holokauszt Emlékére a Zsinagógában

Világsztárok a Magyar Holokauszt Emlékére a Zsinagógában

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Brácsa
Vilde Frang, Nicolas Altstaedt és a Kelemen Kvartett

Vilde Frang, Nicolas Altstaedt és a Kelemen Kvartett

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Vivaldi: Adventi ráhangolódás Nyilvános főpróba

Vivaldi: Adventi ráhangolódás Nyilvános főpróba

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Közreműködik
Vujicsics 40

Vujicsics 40

Zeneakadémia
  • hegedű
XVIII. Haydn Fesztivál HEGEDŰK HÁZASSÁGA - Budapesti Vonósok

XVIII. Haydn Fesztivál HEGEDŰK HÁZASSÁGA - Budapesti Vonósok

Budapesti Vonósok
  • hegedű
Zárókoncert

Zárókoncert

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Zempléni Fesztivál, Nyitókoncert, Budafoki Dohnányi Zenekar,  Vez. Hollerung Gábor, Mozart, Bartók

Zempléni Fesztivál, Nyitókoncert, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor, Mozart, Bartók

Tünde Tickets Kft.
  • Brácsaművész
Zenekari koncert Kelemen Barnabással és Kokas Katalinnal

Zenekari koncert Kelemen Barnabással és Kokas Katalinnal

Hagyományok Háza
  • Vendégként közreműködik

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!