művész


Pálfi  Zoltán
2

Pálfi Zoltán

Született: 1957. június 10.

Színész, rendező

Pályáját 1978-ban kezdte Szegeden amatőrként, majd 1984-ben elvégezte a SzAk-t és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz szerződött. 1987–89-ben a debreceni Csokonai Színház művésze volt. 1989 óta az egri Gárdonyi Géza Színházban játszott.

Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház tagja.

Több színházban játszott,…

 Tovább

Aktuális programok


J. Stein - J. Bock-S. Harnick: Hegedűs a háztetőn

Szegedi Nemzeti Színház

A száz évvel ezelőtt játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban játszódik. Tevje, a tejesember és felesége,…

W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

Szegedi Nemzeti Színház

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy…

Színész, rendező

Pályáját 1978-ban kezdte Szegeden amatőrként, majd 1984-ben elvégezte a SzAk-t és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz szerződött. 1987–89-ben a debreceni Csokonai Színház művésze volt. 1989 óta az egri Gárdonyi Géza Színházban játszott.

Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház tagja.

Több színházban játszott, játszik vendégként és eddig 26 produkciót rendezett itthon és külföldön, felkérésre, vagy saját költségvetésben.

Szerepei az egri Gárdonyi Géza Színházban:
Az állhatatlan  (Mihály, havasalföldi vajda, Károlyi András)
A padlás (Detektív)
A konyha (Főpincér)
A nagyratörő (Forró János, tanácsúr)
Luxemburg grófja (Lord Lanchaster)
Te rongyos élet (Laboda Oszkár, ezredes)
Oliver (Mr. Grimwig, a doktor)
A Pál utcai fiúk (Áts Feri)
3:1 a szerelem javára (Báró Szirmay Ervin)
Dezsavü (Szereplő)
Éjjeli menedékhely (Medvegyev )
Legyetek jók, ha tudtok (Ignác atya)
My fair lady (Pickering ezredes)
A mumus (Szvetozár)
Száz év magány (Prudencio Aguilar)

További szerepei:
A revizor
Annuska
Bánk bán
Diótörő
EQUUS (rendező)
Hair
Hegedűs a háztetőn (ének)
István, a király
Kakukkfészek
Koldusopera
Légy jó mindhalálig
Legyetek jók, ha tudtok
Macska a forró bádogtetőn
My Fair Lady (ének)
Nyafogók
Szent Péter esernyője
Tizenkét dühös ember
West side story

Filmes munkái:
1984 Elcserélt szerelem
1982 Appassionata

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok  Hagymácska (Cipollino) - mesejáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok Hagymácska (Cipollino) - mesejáték

Általános 2
  • Rendező
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Mezítláb a parkban / vígjáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Mezítláb a parkban / vígjáték

Általános 2
  • Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Micimackó zenés mesejáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Micimackó zenés mesejáték

Általános 2
  • Rendező
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Pinokkió / zenés mesejáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Pinokkió / zenés mesejáték

Általános 2
  • Rendező, díszlet
A Fejedelem

A Fejedelem

Szarvasi Vízi Színház
  • György
A fejedelem

A fejedelem

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • George
A fejedelem

A fejedelem

Gárdonyi Géza Színház
  • György
A kölyök

A kölyök

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ted, Harry Colbert, Bíró
A KÖLYÖK- musical

A KÖLYÖK- musical

RaM Colosseum
  • Ted, Harry Colbert, Bíró
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Gárdonyi Géza Színház
  • Arcsibald Arcsibaldovics, Fokics
A nagyratörő

A nagyratörő

Gárdonyi Géza Színház
  • Forró János, tanácsúr
A padlás

A padlás

Gárdonyi Géza Színház
  • Detektív
A padlás

A padlás

Gárdonyi Géza Színház
  • Detektív
A törött nádszál

A törött nádszál

Gárdonyi Géza Színház
  • Székely Mózes, kapitány
A. P. Csehov: Sirály

A. P. Csehov: Sirály

Szegedi Nemzeti Színház
  • Pjotr Nyikolajevics Szorin, Arkagyina testvére
Amadeus

Amadeus

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Van Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa
Az állhatatlan

Az állhatatlan

Gárdonyi Géza Színház
  • Károlyi András, Mihály, havasalföldi vajda
Az elveszett levél

Az elveszett levél

Szegedi Nemzeti Színház
  • JOGŐR
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendőr
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Gárdonyi Géza Színház
  • Főkomornyik
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Nemzeti Színház
  • Főkomornyik
Ben Jonson: Volpone

Ben Jonson: Volpone

Szegedi Nemzeti Színház
  • Leone kapitány
Dale Wassermann: Kakukkfészek

Dale Wassermann: Kakukkfészek

Szegedi Nemzeti Színház
  • Dr. Spivey
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

Szegedi Nemzeti Színház
  • Simon Péter
Gábor Andor: Dollárpapa

Gábor Andor: Dollárpapa

Szegedi Nemzeti Színház
  • Brenner, a Szövetkezet igazgatója
Három nővér

Három nővér

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kuligin, tanár, Mása férje
Ismeri a Tejutat?

Ismeri a Tejutat?

Gárdonyi Géza Színház
  • Rendező
József és a színes, szélesvásznú álomkabát

József és a színes, szélesvásznú álomkabát

Gárdonyi Géza Színház
  • Ruben
József és a színes, szélesvásznú álomkabát

József és a színes, szélesvásznú álomkabát

Gárdonyi Géza Színház
  • Ruben
Kurázsi mama

Kurázsi mama

Szegedi Nemzeti Színház
  • Idősebb katona
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kormányzó, Fogadós
Liliomfi

Liliomfi

Gárdonyi Géza Színház
  • Szilvai professzor
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly

Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly

Szegedi Nemzeti Színház
  • SÜVEGH ANTAL, gazdálkodó
Luxemburg grófja

Luxemburg grófja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lanchester
M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ralph / Dajka
Május - Kávécsarnok

Május - Kávécsarnok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Alajos (KÁVÉCSARNOK)
Május 35.

Május 35.

Gárdonyi Géza Színház
  • Negro Kaballo
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Biccentő
Mohács

Mohács

Gárdonyi Géza Színház
  • Báthori István, nádor
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kapitány
Örkény István: Macskajáték

Örkény István: Macskajáték

Szegedi Nemzeti Színház
  • Csermlényi Viktor
Örkény István: Tóték

Örkény István: Tóték

Szegedi Nemzeti Színház
  • Tomaji plébános
Othello

Othello

Szegedi Nemzeti Színház
  • Montano, Ciprus kormányzója
Papp-Térey: Kazamaták

Papp-Térey: Kazamaták

Szegedi Nemzeti Színház
  • Pócs Péter, honvéd tüzérezredes
Shaffer: Amadeus

Shaffer: Amadeus

Szegedi Nemzeti Színház
  • Van Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa
Szökevény csillagok

Szökevény csillagok

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Gazda
Tartuffe

Tartuffe

Szegedi Nemzeti Színház
  • ORGON
Tartuffe

Tartuffe

Szegedi Nemzeti Színház
  • ORGON
VSZF 2015. (Eger) Az öreg hölgy látogatása

VSZF 2015. (Eger) Az öreg hölgy látogatása

Thália Színház
  • Főkomornyik

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!