program


Bognár Szilvia és Csernók Klára - Megépítjük hangból, szóból, örökségből - Akusztikus, autentikus

Bognár Szilvia és Csernók Klára - Megépítjük hangból, szóból, örökségből - Akusztikus, autentikus

Bognár Szilvia (ének), Csernók Klára (hegedű), Szabó Dániel (cimbalom), Papp Endre (brácsa), Pandák Viktor (bőgő)
 Læs mere

Dato



Mit mondhat a mai kor embere a népzene nyelvén, amikor egyre távolabbra kerül a hagyományos paraszti kultúra világa? Felépíti a saját muzsikáját, ahogy egykor az öregek is tették: hangból, szóból, s persze a tőlük kapott örökségből. Így tesz a Népzene Tanszék két oktatója, Bognár Szilvia énekes és Csernók Klára hegedűs is, kiváló zenész barátokkal karöltve. Mindketten a magyar zenei élet sokoldalú szólistái, akik a színpad mellett részt vállalnak a zenei nevelésben is, a kicsiktől egészen a zeneakadémiai hallgatókig. A zenekar a tanszék cimbalomtanárával, Szabó Dániellel, valamint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenészeivel, Papp Endrével és Pandák Viktorral lesz teljes. Ma is aktuális, szívet gyönyörködtető népdalainkból válogatnak, felvillantják egy-egy táncdallam évszázadokon átívelő útját egy dunántúli dudanótáig vagy kalotaszegi csárdásig. Megelevenedik általuk a szatmári emberek formálta sokrétű zenei kultúra, de új zenei dimenzóba kerülnek a vérpezsdítő moldvai tánczenék is.

PÅ PLAKATEN


A Jazzbois 2017-ben, a Müpa Jazz Showcase-én dobbantott. 2023-ban már a Kalákát fogadták vendégként a Fesztivál Színházban, majd pár év…

A várakozás izgalmát idézve, angyalokkal keringőt járva csillagok fényességében, játszva elmerülni a karácsonyi csodavilágban. A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró…

A 101 Hang visszatér 2026. december 10-én az MVM Dome-ba A 101 Hang nem egy hagyományos tribute koncert, hanem egy…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.