Program


Fassang László - Bach zongorán és orgonán - Orgona a központban

Fassang László - Bach zongorán és orgonán - Orgona a központban

Johann Sebastian Bach három billentyűs hangszeren játszott és komponált: klavikordon, csembalón és orgonán. Ezen hangszerek között az átjárás a maga korában teljesen természetes volt, Bach is számos billentyűs művéhez a neutrális „Clavier” hangszermegjelölést használta.  több

Aktuális előadások



Fassang László zeneakadémiai koncertjén ennek szellemében fog felváltva játszani egy Steinway-hangversenyzongorán és a Voit-orgonán. Bár mindkét hangszer távol áll azoktól az instrumentumoktól, amelyeken a barokk mester egykoron játszott, mégis tökéletesen alkalmasak arra, hogy közvetítsék örökérvényű üzeneteit. A hangversenyen egymást kiegészítve csendülnek fel és egymásra reflektálnak a pedagógiai céllal készült miniatűr darabok és a monumentális alkotások. Az elhangzó műveken keresztül a közönség betekintést nyerhet Bach gondolat- és érzelemvilágának legkülönbözőbb rétegeibe, illetve abba a lenyűgöző építkezésbe is, amely a kétszólamú invenciótól indulva az improvizatív fantázián és triószonátán keresztül egészen az ötszólamú fúgáig vezet.

J. S. Bach: Kromatikus fantázia és fúga, BWV 903
J. S. Bach: Két és háromszólamú invenciók, BWV 772-801 » 1. rész
J. S. Bach: g-moll fantázia és fúga, BWV 542

SZÜNET

J. S. Bach: Két és háromszólamú invenciók, BWV 772-801 » 2. rész
J. S. Bach: 4. (e-moll) triószonáta orgonára, BWV 528
J. S. Bach: C-dúr kis prelúdium, BWV 924
J. S. Bach: C-dúr kis prelúdium, BWV 933
J. S. Bach: C-dúr prelúdium és fúga, BWV 547

Fassang László (orgona, zongora)

Ajánló


Ismét előkerül a dobókocka és a stopperóra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol újabb zenei „összecsapás” veszi kezdetét: a hangszeres…

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2026. január 25-én, 16 órától a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében, Vácon a Rajkó–Talentum Alapfokú…

A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátéka BEMUTATÓ: 2025. március 7. ELŐADÁSOK: 2026. július 31., augusztus 01. tervezett esőnapok: 2026. augusztus…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!