Program


Halmos Béla emlékkoncert
2

Halmos Béla emlékkoncert

Idén június 4-én ünnepelné 80. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása.
Halála óta minden évben emlékkoncerttel emlékezünk sok évtizedes aktív tevékenységére.

 több

Aktuális előadások



Az idei, június 4-i emlékkoncert műsora Halmos Béla egyetlen, 1989-ben megjelent szólólemezének anyagára épül: a Hungaroton álta kiadott Az a szép piros hajnal című lemez dalait Horsa István, Kovács Márton, Mihó Attila és Nyitrai Tamás előadásában hallhatjuk, akik mind Halmos Béla-díjas prímások.

Kísérőhangszeresként közreműködik: Fekete Antal Puma, Árendás Péter, Lelkes András, Szabó Dániel és Mokos Csongor, Havasréti Pál

Énekel: Sőregi Anna és Czina Ferenc.

Az emlékkoncertet Dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója nyitja meg, majd a műsorszámok között átadásra kerül a Halmos Béla-emlékérem, valamint a Halmos Béla-vándordíj, azaz Halmos Béla hegedűje.

A program időtartama: ~90 perc (1 részben)

Ajánló


A táncolható ritmusok, a kiváló énekesek és a mindent elsöprő hangulat garantálják, hogy ez az este tökéletes legyen!

Műsor Dvořák: VII. (d-moll) szimfónia, op. 70 szünet Bartók: A kékszakállú herceg vára, op. 11, Sz. 48, BB 62

Lélegzésmetaforák dalokba foglalva: a BREATHING egyedülálló összművészeti produkció, amely az art-pop és a jazz kamarazenei formáit ötvözi vizuális és fizikai…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!