Háy János - 40 ÉV
összes versek [1976-2016]
zenés est
összes versek [1976-2016]
zenés est
A Juhász Anna Irodalmi Szalon novemberi (évfordulós) estje az irodalmi hagyomány jegyében 14 éve létrejött közösség ünnepe. 2010-től havonta rendez Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser a kortárs és hagyományos, klasszikus irodalom szerelmeseinek felolvasószínházzal, beszélgetéssel, zenével egybefűzött programokat.
A 40 ÉV című, ünnepi program maga is egy összefoglalás: november 14-én a MOMkult nagytermében Háy János József Attila-díjas költő, író, drámaíró negyven évnyi költői munkája kerül fókuszba – az 1976 és 2016 között keletkezett versek kapcsán mutatkoznak be a szerző és vendégei: színész és zenész barátai, akik az előadáson több blokkban szemléltetik, mutatják be Háy János költői világát.
A Vámosmikolán született költő első verseskötete 1989-ben jelent meg, élete során tanárként és szerkesztőként is dolgozott, számtalan irodalmi műfajban alkot, emellett képzőművész – köteteit maga illusztrálja. Szabadfoglalkozású író, a Hegyvidék Díszpolgára.
Közreműködők
Juhász Anna irodalmár
Háy János költő
Palya Bea énekes
Vecsei H. Miklós színész
Szűcs Krisztián zenész
„Gyere, nézz bele, hogyan zajlott ez a negyven év. Látod, amikor a szív és az agy megroppan, amikor zörög és nyikorog a kerék, amikor gond nélkül gördül előre egy-egy év. Látod, amikor járókába kapaszkodik, s felállni próbál a vers, és látod, amikor a belső akaratnak épp megfelel. Látod, amikor szavakat és rímeket keres, látod, amikor szavakat és rímeket el- és megvet. Nem bűvészkedtem utólagosan a versekkel, hagytam, hogy maradjanak hol ügyesek, hol ügyetlenek. Különben is, ezt ki dönti el? Én biztosan nem. Látod, hogy akarat és szenvedély, s hogy milyen könnyen múlik el minden év. Ez az összes, azt mondom róla, s hogy hol botladozva, hol erőre kapva, de ugyanaz a nóta van a kezdetek óta. Olyan, mintha már nem élnék, mintha az utolsó cselekedet, a végső tett lett volna összeállítani ezt a kötetet. Hatalmas anyag, lapozgathatod, találhatsz, és megtalálnak. Sok száj, kisebb és nagyobb összeesküvő akar beleszólni abba, hogy ki vagy.” (Háy János)
Az Irodalmi Szalon 2024-es évada a Szerencsejáték Zrt. támogatásával valósul meg.
Háy János vendége többek között Szűcs Krisztián zenész (Heaven Street Seven, Budapest Bár), Vecsei H Miklós színművész, Palya Bea énekes, dalszerző
Időtartam: 90 perc szünet nélkül
Dumaszínház est
A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!
Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!