Tytuł


Jelenetek a házasságról • Szegedi Kortárs Balett

Jelenetek a házasságról • Szegedi Kortárs Balett

Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy ne élj egyedül. Ennek a mikéntje tucatnyi árnyalatot öltött az azóta eltelt évezredek során: vadházasság, bigámia, poligámia, többférjűség, míg eljutottunk a manapság leginkább ismert formáig.  więcej

Wybierz termin



Ugyanakkor, bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul a nászéjszakán egy rosszul nyomott fogkrémen vagy be nem vallott horkoláson. Szókratész egyenesen azt állítja: „A jó házasság feltétele, hogy a férj süket legyen, a feleség pedig vak.” De a tréfát félretéve: házasságban élni – csodás párkapcsolati játék, ami életünk minden vonatkozását, boldogságunk alapjait érinti. Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely rossz esetben csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet – ám küldetése szerint csodához és beteljesedéshez. 

Örök tánc, kölcsönös varázslat, egymás teremtése.

A házasélet összetettségét, színeit színpadon, táncban megmutatni számos humoros, ugyanakkor drámai pillanat lehetőségét adja.

 

Táncolják:

Miriam Munno, Diletta Savini, Vincze Lotár, Czár Gergely, Kiss Róbert, Füzesi Csongor, Francesco Totaro, Diletta Ranuzzi, Letizia Melchiorre, Nyeste Adrienn, Giordana Marzocchi, Chiara Gionti, Csató Málna, Rudisch Boglárka

 

Zene: Mester Dávid

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Díszlet, szcenika: Tóth Kázmér

Díszletkivitelezés: Scabello

Fény: Szabó Dániel

Társkoreográfus: Czár Gergely

Rendező: Juronics Tamás

Balettigazgató: Pataki András

Művészeti vezető: Juronics Tamás

 

Proponujemy również


Mindenkivel megeshet – mármint ha nő, és elmúlt annyi...

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. És ha…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.