
Páratlan párok
Bősze Ádám és László Ferenc Páratlan párok c. előadássorozata harmadik évadának minden egyes estéjén hajdani kortársak kerülnek majd egymás mellé: egy nagy zeneszerző és egy koronás fő vagy jeles államférfiú.
több
Bősze Ádám és László Ferenc Páratlan párok c. előadássorozata harmadik évadának minden egyes estéjén hajdani kortársak kerülnek majd egymás mellé: egy nagy zeneszerző és egy koronás fő vagy jeles államférfiú.
több
Csupa olyan kiemelkedő személyiség tehát, aki meghatározója és főszereplője volt a maga korának, a művészet világában, illetve a politika- és hadtörténet közegében. Kézenfekvő vagy épp meglepő párosítások, amelyek láttán rendre felmerülhet bennünk a kérdés: voltaképpen melyikük élt a másik korában? Az ifjabb Johann Strauss élt Ferenc József korában – vagy fordítva? S miközben az egyes alkalmak a XVIII., XIX. vagy épp a XX. század egy-egy szakaszának kétféle arculatát vázolják majd fel, természetesen számos összefüggésre és párhuzamra is fény derülhet. Ahogyan kölcsönhatásokra is, hiszen nemcsak a politika befolyásolta a művészek életét, de egy-egy zeneszerzői életmű is hatással lehetett a történelem alakulására. Szerelmek, viszályok és betegségek, sikerek és kudarcok – a fejedelmi udvarokban és a koncerttermekben, a Fehér Házban és az operaszínpadokon.
További alkalmak:
2023/09/26 Johann Strauss II – Ferenc József
2023/10/24 Franz Schubert – Metternich
2023/11/21 Gioacchino Rossini – Napóleon
2023/12/19 Liszt Ferenc – Sissi
2024/01/26 Felix Mendelssohn – Viktória királynő
2024/02/27 Joseph Haydn – Mária Terézia
2024/03/19 Johannes Brahms – Andrássy Gyula
2024/04/23 Richard Wagner – II. Lajos bajor király
2024/05/28 Johann Sebastian Bach – Nagy Frigyes
2024/06/11 George Gershwin – F. D. Roosevelt
Idén 40 éves a Szentendre Táncegyüttes, ebből az alkalomból várjuk szeretettel a táncot és a Szentendre Táncegyüttest szerető kedves érdeklődőket…
Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza ~1,5 óra.
A Sárga rózsa Jókai Mór 1892-ben írt pusztai regénye, amelyben szinte egy etnológus igényességével részletezi a Hortobágy természeti- és szokásvilágát.…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!