Program


ZENEKARÁCSONY gyerekeknek is... : Alma Zenekar
2

ZENEKARÁCSONY gyerekeknek is... : Alma Zenekar

Az Alma Együttes, kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak.

Aktuális előadások



(Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.)

Buda Gábor a 28 évvel ezelőtt megalapított Alma Együttes ötletgazdája, frontembere, énekese és zeneszerzője 2018 augusztusában új zenei alapokra helyezte az általa kialakított világzenei hangzást. Ekkor érkezett a zenekarba a kiváló basszusgitáros Berkesi Alex, majd 2024-ben Mike Ariel csatlakozott a csapathoz, aki húros hangszeres tudásával kápráztatja el a közönséget.

A zenekar számos Fonogram jelöléssel, arany és platinalemezzel büszkélkedhet.

A Gábor által komponált dalok több mint 300 milliós YouTube letöltéssel büszkélkedhetnek.
Legsikeresebb daluk, a Ma van a szülinapom, a leggyakrabban megosztott hazai tartalom a Facebookon.
Olyan sikeres rajzfilmzenéket írtak, mint a Bogyó és Babóca sorozat, főcímdalt készítettek a Khumba, vagy a Manu a fecske című 3D-s animációs rajzfilmekhez.
A zenekar évi 250-300 teltházas koncertet ad itthon és külföldön.

Ajánló


A hazai zenei élet egyik ikonikus alakja, Koncz Zsuzsa még egy nagykoncert erejéig visszatér a Papp László Budapest Arénába 2025.…

Ötvenöt éves fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy „díszelőadás”, azaz egy nagykoncert keretében 2025. április 26-án a…

Fennállásának tíz éve alatt az ék a magyar underground egyik meghatározó formációjává nőtte ki magát. A kvartett elemi erejű hangzásának,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!