
Dumaszínház est
Az ír kisváros temetőjében véges a sírhelyek száma, ezért évről évre helyet kell csinálni a frissen elhunytaknak. Mick Dowd feladata, hogy ezt elvégezze; s mindez nem is jelent neki gondot, amíg nem válik személyesen érintetté az ügyben. Barátai és ellenségei egyaránt mellette vannak ebben a nehéz időszakban; a baj csak az, hogy nem tudni, ki melyik szerepet tölti be a férfi életében…
Nevetős-sírós, léleksimogató történet, rengeteg humorral és küzdelemmel az újrakezdésért.
Ha sírva akar nevetni, ezt az előadást ne hagyja ki!
koncert-színház
Szerző: Keller János
Örkény István, a groteszk mestere, az Egyperces novellák szerzője, most egy egész estén át szórakoztat: adott egy kedves kiscsalád, és egy nagyhatalmú ember, aki befolyásolhatja a fiuk életét – mégis, mi az az értelmetlen feladat, amit meg ne tennének egy ekkora embernek…?
A vén oroszlán és a titokzatos szfinx
Erős, hatalmas személyiségek, legendák – egészen emberi közelségben: Winston Churchill és Greta Garbo véletlen találkozása, miután a világ óriásszínpadairól távoztak.
John Cranko / Pjotr Iljics Csajkovszkij – Kurt-Heinz Stolze
ANYEGIN
Neoklasszikus balett két részben
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.
Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy gazdag és egy szegény gróf, akik egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak
az érett asszonyt szeretik. Érkezik egy lovag, aki viszont megveti a nőket, semmire sem tartja, irtózik mindegyiktől. Mirandolinát felbosszantja ez a nőgyűlölet, és elhatározza, magába bolondítja a férfit. Ehhez segítségül vesz két állástalan színésznőt, hogy megtréfálja a grófokat és a lovagot, majd elindul az őrület.
Sziporkázó humorral fűszerezve mutatja meg nekünk két színésznő, hogy a legnagyobb művészek milyen őszintén és magától értetődően adják át önmagukat és szeretetüket a közönségüknek.
zenés játék két részben
A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.
mesejáték gyerekeknek
Összpróba és Kultkikötő Produkció
Dürrenmatt kommersz koncepcióba csomagolva mutatja meg, hogyan szigetelődik el az ember egy földalatti bunkerben, hogyan válik kiszolgáltatottá egy korrupt rendőrök és bűnözők által uralt világban, hogyan kezd viszonyt a bűnöző barátnőjével – illetve hova vezet végül ez a kezdetben gyümölcsöző vállalkozás…
A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik darabunk. Hősünk azonban nem egy születendő gyermek vagy édesanyja, hanem egy szülész-nőgyógyász: Dr. Virágvári Imola.
Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben válogatott bűneseteket kell megoldania, tét a világbéke – és közben még egy amerikai színésznő, Irene személyében a szerelem is ráköszön…
UP TEÁTRUM: Éld át nálunk a színház varázsát és magával ragadó élményét! Készülj fel egy felejthetetlen estére, ahol a nevetés és a zenéé a főszerep! A "Poénra fel!" című zenés, interaktív vidámság két részben gondoskodik a jó hangulatról, Cseke Katinka, Várkonyi András és Zsiga László főszereplésével.
"Aki a hatalom gyűrűjével jegyzi el magát, annak násza maga lesz a pusztulás."
Ez a mondat ugyan A Gyűrűk urában is elhangozhatott volna, de Térey János verses drámatrilógiájában szerepel. A darabból készült már előadás Mundruczó Kornél rendezésében a Krétakör társulat számára, és Rába Roland is rendezte a Színművészeti Egyetemen, de ez lesz az első kőszínházi bemutató.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves zenés színművész osztálya bemutatja:
A Hattyúk tavát, a sokak által ismert klasszikus balett verziójához képest másként, más megvilágításban kívántam újrafogalmazni. Az én olvasatomban Siegfried egy meghasadt tudatú fiatalember, akit gyermekkori, édesanyjával való viszonyából eredő traumái fogva tartanak.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.