
Dumaszínház est
Szereposztás: Borbáth Ottília, Várkonyi András; Nyertes Zsuzsa / Ábrahám Edit, Zsiga László; Cseke Katinka, Szőke Zoltán / Kárpáti Levente; Gubík Ági
A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek. A színpadra írt történetben Ferrit-sziget gonosz úrnőjének életveszélyes kelepcéje várja őket, ahonnét csak fortélyok, leleményesség és önfeláldozó bátorság révén lehet szabadulni.
Körner Tamás a magyar komolyzenei élet egyik meghatározó alakja. Hályogkovácsnak tartja magát, akinek nincs zenei végzettsége, de két évtizeden át a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója volt, nem közgazdász, de a magyarországi direkt marketing és brandépítés úttörőjeként egyetemi tananyag, nem tanult zenetörténetet, de övé az ország egyik legnagyobb lemezgyűjteménye.
Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű jelentőséggel bír.
Dumaszínház est
BORIBON – zenés családi bábjáték 3 éven felülieknek (45 perc)
az egri Harlekin Bábszínház előadása
A történet kezdetén megismerhetjük Masát, Mását és Lujzát, a három testvért, akik a szeretet ünnepén kiosonnak a nevelőintézetből és az utcán az embereket nézik, ahogy készülődnek karácsony ünnepére.
Dumaszínház est
Why is the 400-year-old story of Romeo and Juliette, the world’s best known romantic tragedy, still so relevant today? Because love is eternal, the rebelliousness of youth persists, and the world is still filled with inexplicable contraditions.
Carmen is the symbol of freedom. Her story is the drama of inextinguishable, uninhibited love.
Kerekasztal-beszélgetés
Az előadás hossza: 90perc
A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója.
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Szegedi Nemzeti Színház közös színházi nevelési programján eddig csak középiskolai osztályok vettek részt, ezúttal azonban minden érdeklődőt szeretettel várunk. Különös tekintettel ajánljuk leendő és jelenlegi szülőknek, pedagógusoknak, segítő szakembereknek, továbbá mindenkinek, akiket foglalkoztatnak a szenvedélybetegséggel kapcsolatos élethelyzetek.
Shirley MacLaine regénye alapján
Színpadra alkalmazta: Schell Judit
Schell Judit zenés önálló estje
Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik? Van-e jó módszer a
házimunka felosztására? Nevelheti-e másképp a gyereket a nagymama, mint a szülők? És ha a férfi
nyitott házasságot akar?
Alan Turing, avagy "egy rejtett zseni élete" című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.
Cilka látszólag hétköznapi cselekvéssort végez és beszél, beszél...Elsősorban a szeretteihez. Az egészben mindvégig van valami szürreális lebegés. Menne már a nemrég elhunyt férje után, de, akinek gyerekei vannak, attól azt várják el, hogy akarjon élni.
Dumaszínház est
A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.
„Egy nép legjobban a népdalain keresztül ismerhető meg” – vallotta Kodály Zoltán, akinek egyfelvonásos daljátékát 1932-ben mutatták be először a Magyar Állami Operaházban. A Székely fonó különlegessége, hogy nem egy történetre épül, hanem a magyar népdal számos
kincsként továbbörökített dallamát fonja össze egyetlen füzérbe, népi eposz jellege pedig a XIX-XX. század érzésvilágát tárja a nézők elé a maga szomorkás, vágyakozó, mégis hittel teli melódiáival.
Kodály remekművének köszönhetően a népzenei töredékek egységgé válnak és joggal érezzük, hogy nincs is jobb hely az egymás utáni vágyódásra, mint a csitári hegyek.
„Én öngyilkos leszek, anya.” Ezzel a mondattal egy őszinte és zavarba ejtő beszélgetés veszi kezdetét anya és lánya között. Az est folyamán fény derül régi traumákra, kimondatlan vágyakra és eltitkolt hazugságokra is, közben pedig felszínre kerülnek azok a legmélyebben őrzött, ellentmondásos érzelmek, amelyek csakis szülő és gyermeke között feszülhetnek.
Eric Toledano - Olivier Nakache
Életrevalók
Pagony - Füge Produkció
Színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek
Vannak a hétköznapok. Vannak az ünnepnapok. És vannak a csillagnapok.
We don’t really understand why he does what he does – Hermes is an enigma. His personality irritates us, yet there is something about him that captivates us. How does he enchant us? What is at the heart of the magic that this taboo-breaking, charming and arrogant trickster casts on us?
In our age, almost everything is about appearances. What we look like, what we wear, where we live, what we own, where we go to eat, do sports, spend holidays, what status we hold in the world through what we own.
Emma és Tom életük hétvégéjére készülnek. Kivesznek egy házat egy eldugott faluban. A helyről az a hír járja, hogy aki ott eltölt egy éjszakát, transzcendens élményben lesz része, sorsfordító felismerésekre jut és olyan kérdésekre is válaszokat kap, amelyeket fel sem tett. A fiatal szerelmespárt behűtött pezsgő várja. Boldogan koccintanak a miniszabira, amikor kattannak a zárak. Se ki, se be. Se térerő, se net, se tévé. Ráadásul lecsap a vihar, vadul tépázza az ablakokat és az idegeket. És ha mindez nem lenne elég, még egy rejtélyes látogató is előbukkan a semmiből.
Tasnádi István
Kartonpapa
vendégelőadás
A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné közös produkciója
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.