Kup bilet
(esőnap: augusztus 27.)
“... mert kézzelfoghatók voltak, de elérhetetlenek, mert jelen lévők voltak, de megragadhatatlanok, …”
(Krasznahorkai László)
Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és imádni való karakterekkel.
A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.
Az EGY ÉLETEM sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről a Momkult színpadán.
Legjobban a nőktől féltem - mondja a fiú, akinek egyetlen nap alatt a szemünk láttára hullik szét az élete, majd veszíti el a szerelmét, és hirtelen egy önismereti zsákutcában találja magát. Házszám sehol, tábla nem jelzi a menetirányt, az útvonaltervező nem reagál, és ahelyett, hogy segít- séget kérne, lehajtott fejjel megy tovább.
"Ahogy beköszönt a tél, a kispatak vize csodás változáson megy keresztül: a vízcseppből hópehely lesz, a hópehelyből hógolyó, hógolyóból hóember, hóemberből hóangyal…Zúzmara vagy dér? Jégcsap vagy jégvirág? Zenés játék piciknek a tél csodáiról, melyet közös játék követ."
Barbara Tartuffe, miután elvégzett egy elismert természetgyógyász iskolát Berlinben, és sikeresen kigyógyította magát súlyos gerincbántalmaiból, kiszáll a tolószékből és az emberek gyógyításának szenteli az életét. Hamarosan betegek százai keresik fel testi és lelki bajaikkal speciális egészségközpontját, majd átteszi székhelyét a Balaton-felvidékre, és egyik kedvenc tanulótársa házában folytatja áldásos tevékenységét.
Vígjáték két részben
Dumaszínház est
2024 független musical szenzációja az Akváriumba költözik.
A RENT a rohanó élet musicalje, amelyben felkelünk, dolgozunk, fizetünk, szexelünk, tüntetünk, szeretünk, megbetegszünk, álmodunk, nevetünk, sírunk, remélünk és meghalunk. Az őrült rohanás közben pedig folyamatosan keressük a pillanatot, amiben kicsit igazán élhetünk, és feltétel nélkül boldogok lehetünk. Vajon észrevesszük, ha itt a pillanat?
Örkény István, a groteszk mestere, az Egyperces novellák szerzője, most egy egész estén át szórakoztat: adott egy kedves kiscsalád, és egy nagyhatalmú ember, aki befolyásolhatja a fiuk életét – mégis, mi az az értelmetlen feladat, amit meg ne tennének egy ekkora embernek…?
A Négyszögletű Kerek Erdő mitikus tér, a lehetetlen, a különös, a minden-lehetséges világa, egyszerre négyszögletű és kerek, körülzárt és otthonos, a mese szereplői számára a kivonulás terepe. A szereplők valamennyien az „igazi” világ vesztesei, kitaszítottjai, csalódottak, akiket Mikkamakka mint afféle emberhalász gyűjtött össze az erdőbe.
Dumaszínház est
Látomásos bűnfolklór. Kárpáti Péter legújabb drámája az erőszak mélylélektani aspektusait tárja fel.
A bűnvallomás közösségi élmény. Nem csak arra jó, hogy a bűnös könnyíthessen a lelkén, hanem arra is, hogy a hallgatóit magával rántsa a bűn mocsarába.
90' színház 16+
Fadinard esküvőre készül, de a lova megeszi egy katona szeretőjének szalmakalapját. Hogy a tomboló katona ne verje szét a lakását és a lagziját, Fadinard kénytelen beszerezni egy ugyanolyan kalapot, miközben menyasszonyt, apóst, násznépet kell percenként leszerelnie. Kortalan francia csúcsbohózat.
Az opera és a balett az idei évadban is együtt látható majd, kettős bemutatóként.
Csuja Imre verssel él és versben gondolkodik kicsi gyerekkora óta, mióta esténként falusi házukban a nagymamájától tanult verseket, meséket, a család és a szomszédok nagy nyilvánossága előtt elmondhatta. Hamar megtanulta, milyen az, kiállni és mondani!
Dumaszínház est
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
Jobb hallgatni, félrenézni, továbbmenni... És csak csendben sírni. Főleg ha nő vagy! Ez a túlélési stratégia működött a kilencvenes években a csallóközi kisvárosban, Dunaszerdahelyen, ahol borzalmas bűncselekmények tették elviselhetetlenné a hétköznapokat. Húsz évvel később Durica Katarina megtörte a csendet, és beszéltetni kezdte azokat a nőket, akik annyi éven át hallgattak, pedig tanúk voltak, tanúk és áldozatok.
Dumaszínház est
LeLehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb dalai, kuplé és kabaréjelenetek, a Szenes embertől a Marica grófnőig, prózák – novellák – vallomások - zene – ének – tánc – humor. A kabaréjelenetek mellett gyönyörű operett melódiákkal teszik felejthetetlenné az estét. Felcsendülnek a híres slágerek a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska című operettekből.
Alice Michel szeretője. Hónapok óta egy hotelben randevúznak, ugyanis mindketten házasok. Ráadásul Alice férje Michel legjobb barátja.
Michel- hogy senki ne sérüljön- "mindenki érdekében" hazudozni kezd. Hazudik élvezettel hazudik szenvedéllyel majd hazudik zavartan és
kétségbeesve. A hazugság úgy árasztja el az életüket, mint nyitva felejtett csap a lakást. Vajon megússzák?
A Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora
Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?
Hol van a határ felnőtt és gyerek között?
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.