Színésznő.
1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1989-től 1996-ig a József Attila Színház tagja volt. 1992-ben három hónapig Los Angeles-ben a Lee Strasberg nevű színiiskolában tanult. 1996-tól a Vígszínház társulatát erősíti. Közel 50 sikeres film- és tévészerepben láthatta a közönség, és rendkívül népszerű szinkronszínész. Jótékonysági munkája közismert, egyebek közt a Pedigree Örökbefogadási Program nagykövete. 
Díjak, kitüntetések:
Jászai Mari-díj (2000)
Varsányi Irén-emlékgyűrű (2001)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2005)
Ajtay Andor-emlékdíj (2010, 2021)
Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2010)
Libri Aranykönyv az Abraka babra című könyvért (2012)
Smeraldina-díj – A legjobb női epizódalakítás a Vidor Fesztiválon (2017)
Psota Irén-díj (2017)
Páger Antal-színészdíj (2019)
Harsányi Zsolt-emlékdíj (2025)
Jelenlegi szerepei:
Képzelt beteg: BÉLINE, Argan második felesége
Játszd újra, Sam!: Linda Christie
Tévedések vígjátéka: Adriana
Az ünnep: Helene
Túl a Maszat-hegyen: BABAARCÚ DÉMON; SZEPLŐTLEN SZILVIA
Mikve: CHEDVA
A lovakat lelövik, ugye?: Bolgár Gyöngyi
Átutazók: LOLA, Munja felesége
Sógornők: Lisette de Courval
Mephisto: Rahel Mohrenwitz, a Díva
Fátyol nélkül: MULLAYA
Fátyol nélkül: ORVOS
Össztánc: Játsszák
Fontosabb szerepei:
1987 Boccacio
1987 Koldusopera
1987 Felejtsétek el Herosztratoszt!
1988 Me and my girl
1988 Rab Ráby
1988 Betlehem
1988 Majális
1989 Villa Negra
1989 Még ma
1989 Macska a síneken
1990 A hős tenor
1990 Botrány az Ingeborg koncerten
1990 Sok hűhó semmiért
1990 Naftalin
1991 Csao Bambino
1991 Mesék az írógépről
1991 A Gyurkovics lányok
1991 Ifjúság édes madara
1992 Úrhatnám polgár
1992 Diákszerelem
1992 A Pál utcai fiúk
1992 Rokonok
1993 Gypsy
1994 Olympia
1994 Mandragóra
1994 Én és a kisöcsém
1994 Mefisztó
1995 Színház
1995 A kölyök
1995 Csupa balláb
1996 Platonov
1996 Kabaré
1996 Mesterkurzus
1997 Sógornők
1997 Csongor és Tünde
1997 Vízkereszt, vagy amit akartok
1999 Itt, ott, amott
1999 Sok hűhó semmiért
2000 Macska a forró tetőn
2000 Szerep, nem szerep (önálló est)
2001 Én és a kisöcsém és a többiek
2001 Bölcs Náthán
2001 Boldog születésnapot!
2001 Makrancos Kata
2002 Elsötétítés
2002 Nyaralók
2003 Spencer
2003 Egy csók és más semmi
2004 Szerelem, ó!
2005 A három testőr
2007 Amphytrion
2007 Körmagyar
2008 Katharina Blum elvesztett tisztessége
Filmek:
1978 Útközben
1985 Hány az óra, Vekker úr?
1987 Napló szerelmeimnek
1987 Hol volt, hol nem volt
1989 Vadon
1989 A halálraítélt
1989 Napló unokáimnak
1990 Vihar és bánat
1991 Vigyázók
1991 A tékozló apa
1991 Sztálin menyasszonya
1993 A gólyák mindig visszatérnek
1993 Maigret
1993 Vigyázók
1993 Magzat
1997 Szökés
2000 Kisvilma – Az utolsó napló
2006 De kik azok a Lumnitzer nővérek?
Tévéfilmek, tévéműsorok:
1985 Szerelmek
1985 T.I.R.
1986 Linda
1986 Elveszett paradicsom
1987 Peer Gynt
1988 Női szakasz
1988 Találkozás Senlisban
1989 Freytág testvérek
1989 Bezerédi Show
1989 Cimbora
1989 Két évszázad
1989 Holnapra a világ
1990 Tükörgömb
1991 Angyalbőrben
1991 Micimackó klub
1993 Szeszélyes évszakok
1993 Kisváros
1994 Az álommenedzser
1994 Popfesztivál
1994 Púder
1995 A harmadik testőr
1995 Elektra mindörökké
1995 Dallamról dallamra
1996 Áloműzők
1996 Lehetetlen
2001 A tigriscsíkos kutya
2001 Slágertévé
2004 Életképek
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Dámák a pakliban - krimi-vígjáték
												Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A doktor úr
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A kő
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A lányom pasiját szeretem
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A londoni lakosztály
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A lovakat lelövik, ugye?
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Abigail T.Moore: Dámák a pakliban
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anat Gov: Happy Ending
												Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anat Gov: Happy Ending
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anat Gov: Happy Ending - zenés prózai játék - revü
												Kölcsey Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Aranylemez
												Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Aranylemez - Janikovszky Éva születésnapjára
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ármány és szerelem
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ártatlanok
												Gyulai Várszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
												Gyulai Várszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
												MOMkult
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ártatlanok – Felolvasószínház | Levelek a Kner család életéből (1938 – 1946)
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Átutazók
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Augusztus Oklahomában
												Vígszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Augusztus Oklahomában
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az ajtó
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az ajtó - 100. jubileumi előadás
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az öreg hölgy látogatása
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Az ünnep
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az UP Teátrum bemutatja: Szexpedíció
												Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bácskai Juli Pszichoszínháza
												Karinthy Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bácskai Juli Pszichoszínháza - Szeretethiány
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bácskai Juli Pszichoszínháza / "Halogató"- Játékos népszokás / Hegyi Barbara és Kálid Artúr
												Általános 2
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bácskai Juli Pszichoszínháza // november
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bácskai Juli Pszichoszínháza- A Megoldó-ember. Tudja a tutit.
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Béranyák
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bíborsziget
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
													- LIGYIJA DJUMÁLNA / LADY LOWFAT
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Black Comedy
												Pécsi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Black comedy
												Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Black Comedy
												Pécsi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bűn és bűnhődés
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												CSET FESZT: BÉRANYÁK - Vígszínház vendégjátéka
												Jurányi Produkciós Inkubátorház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												DALVACSORA A CORINTHIA - ban / Egy este Hegyi Barbarával
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban
												Szentesi Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												DÁMÁK A PAKLIBAN
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban
												Hírös Agóra
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban
												Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban
												Békéscsabai Jókai Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban
												Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban - krimi vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban - krimi vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban - krimi vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban - krimi vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban - krimi vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban - krimi vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban - krimi vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dámák a pakliban - krimi vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Danton halála
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Edward Albee - Három magas nő
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Edward Albee: Három magas nő
												Pécsi Harmadik Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Edward Albee: Három magas nő
												Gyulai Várszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Edward Albee: Három magas nő  - PREMIER
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Edward Albee: Három magas nő (színmű)
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Egy csók és más semmi
												Vígszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Egy egyszerű szemöldökráncolás
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Fátyol nélkül
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Figaro házassága
												Vígszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ged Marlon:Egy egyszerü szemöldökráncolás  Spirit Szinház
												KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Háború és béke
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Happy Ending
												ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Happy Ending
												Veszprémi Petőfi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Happy Ending
												Belvárosi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Három magas nő
												Városmajori Szabadtéri Színpad
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Három magas nő
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÁROM MAGAS NŐ - Edward Albee - Art Színtér
												Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hegyi Barbara Abraka Babra - Monológok a konyhámból
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HétfőBűn - talkshow Hegyi Barbarával
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HétfőBűn talkshow - Hegyi Barbara vendége: Bede Fazekas Annamária
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Játszd újra, Sam
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Játszd újra, Sam!
												Vígszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Játszd újra, Sam!
												Vígszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Játszd újra, Sam! - Vígszínház
												Kálmán Imre Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Játszd újra, Sam!_
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												John Gabriel Borkman
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Képzelt beteg
												Vígszínház
												
													- BÉLINE, Argan második felesége 
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Képzelt beteg_
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
													- BÉLINE, Argan második felesége
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kern András zenés estje - Te majd kézenfogsz...
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Költészet Napja_
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Közeli Juhász Annával
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Krum
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Különterem  vígjáték
												Váci Mihály Kulturális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lenni vagy nem lenni
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
													- Maria, a felesége, színésznő
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Leonard Gershe - A pillangók szabadok
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Leonard Gershe: A pillangók szabadok (színmű)
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Leonard Gershe: A pillangók szabadok (színmű)
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lumpáciusz Vagabundusz
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
													- Fortuna, a szerencse tündére. Sorsjegyárus, Boris néne és Grófné
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mephisto
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml - Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Gyulai Várszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: Szexpedíció
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Michele Riml: SZEXPEDÍCIÓ
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Mikve
												Pécsi Országos Színházi Találkozó
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mikve
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mikve_
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mindent anyámról
												Vígszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mindent anyámról
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon - Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon - Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon - Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon - Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon-Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon-Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem ( avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (Avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												KMO Művelődési Központ és Könyvtár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)
												Blue Dragonfly
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nők Lapja Kultúrszombat
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ölelj át!
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ölelj át!
												Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												ÖLELJ ÁT!
												Békéscsabai Jókai Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Öröm és boldogság
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Össztánc
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Óz, a csodák csodája
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Party
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Party
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Pereg a film...zene
												Gyulai Várszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Pereg a film...zene
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Pereg a film...zene - Hegyi Barbara, Kolovratnik Krisztián, Szilassy Nelly
												Rózsavölgyi Szalon
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Pesten születtem - Kern András koncertje
												Pécsi Országos Színházi Találkozó
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Príma környék
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rómeó és Júlia
												Szegedi Szabadtéri Játékok
												
											 
										 
									 
								 
															
															
															
									
										
										
											
												Sógornők
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sógornők_
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sok hűhó semmiért
												Vígszínház
												
													- Beatrice, Leonato unokahúga 
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sz'expedíció avagy házasság újratöltve
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szabó Magda: az ajtó
												Munkácsy Mihály Művelődési Ház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szabó Magda: Az ajtó
												Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szalon Felolvasó
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szentivánéji szexkomédia
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szentivánéji szexkomédia
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szentivánéji szexkomédia_
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szerelem, ó! - Murray Schisgal
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szexpedíció
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szexpedíció
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szexpedíció
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szexpedíció
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tévedések vígjátéka
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tévedések vígjátéka
												Vígszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK
												Magyar Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK
												Magyar Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK_
												Magyar Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Túl a Maszat - hegyen
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
													- ABAARCÚ DÉMON; SZEPLŐTLEN SZILVIA
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Túl a Maszat-hegyen_
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
													- BABAARCÚ DÉMON; SZEPLŐTLEN SZILVIA
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vagina és Fallosz monológok
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Veszedelmes viszonyok
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												x A kő
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												XAz ajtó
												Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány