Géniuszok - Sandro Botticelli
Ludmann Mihály művészettörténeti sorozata. more
Ludmann Mihály művészettörténeti sorozata. more
A hely szelleme - genius loci - a művészet világában meghatározó lehet. Ez tette lehetővé az elmúlt évszázadokban, hogy egyes
városokban felvirágzott a művészet, kiemelkedő jelentőségű alkotók tevékenykedtek. Hogy hogyan jön létre, mi tartja fenn azt a bonyolult rendszert, aminek az eredménye az, hogy a szellemi alkotások megszülethetnek és a művészet kiteljesedhet, ezt próbáljuk megérteni.
Az első város, amelynek a művészet világában elért jelentős eredményét vizsgáljuk és megpróbáljuk az életműveken keresztül megérteni az Firenze.
A kiteljesedő reneszánsz festészet egyik meghatározó mestere volt Botticelli, aki legfontosabb megbízásait a Medici családnak köszönhette. Ez részben a portrék megrendelését jelentette és ezek mellett olyan szakrális képeken is megörökítette őket, mint a Királyok imádása című festményén. A Medicieknek készült A tavasz és a Vénusz születése is. De nem csak a Medicieknek dolgozott, hanem megrendelői között volt a Vespucci család is, amelynek Bernardo keresztnevű tagja több évet Magyarországon töltött.
A Hagyományok Háza állandó táncháza, melyet 19-21 óráig tánctanítás előz meg. A tánctanításnak és a táncháznak a Hagyományok Háza Átriuma…
Fedezzük fel együtt a barlang titokzatos világát és az ott élő denevérek életét!
Az ország egyik legnépszerűbb podcastje, az indexen futó Márkó és Barna Síkideg 2026 januárjában is a MOMkultban lép fel.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.