Ruby - kamaradráma
Az idén húsz éves bajai Rábl Színpad és Zenei Közösség többszörös díjnyertes előadása
kamaradráma
Az idén húsz éves bajai Rábl Színpad és Zenei Közösség többszörös díjnyertes előadása
kamaradráma
Calvin, a fiatal regényíró korán megtapasztalta a siker ízét, ám azóta sem tudta igazán feldolgozni. Nincs ihlete, küszködik az írással, és a nőkkel sincs szerencséje. Végül kitalál egy női karaktert, akiben minden megvan, amire csak vágyik. Az ötlet beválik; Ruby figurája valósággal felvillanyozza, és úgy belelendül az írásba, mint eddig még soha. Mi baj lehet ebből? - kérdezhetnénk naívan, de az előadás nem sokáig hagy minket válasz nélkül: Calvin egész élete a feje tetejére áll, ő pedig úgy kifordul magából, hogy csak fejünket kapkodva, nevetve, és olykor meghatódva tudjuk követni az eseményeket. Szívhezszóló története pedig olyam morális kérdésekkel szembesít minket, amelyek rejtve folyamatosan jelen vannak életünkben és kapcsolatainkban.
A darabot két fiatal bajai színész adja elő, elképesztő emberi jelenléttel, engergiával, nagyon viccesen és nagyon meghatóan. Egy percig sem lehet unatkozni közben, viszont nagyon sokat lehet nevetni rajta, és ami azt illeti, sírni is. Ráadásul nagyon szép üzenete van mindenki számára, aki párkapcsolatban él, vagy szeretne párkapcsolatot... ez egy párkapcsolati színdarab, nagyon jó randiprogramnak is, mert utána tudtok beszélni a darab kapcsán a saját kapcsolatotokról - egy bizonyos... nagyon fontos szempontból! Sőt, azoknak is sokat adhat, akik évek óta nem találnak párt maguknak, vagy nem tudnak egy ember mellett megmaradni, mert... hát... ugye nem találják meg a "megfelelő" embert.
De végső soron mindenkinek, aki jól akar szórakozni tutijó program!
Donizetti két vígoperája szellemesen mutatja be a házasélet fonákját. Az eseménydús történetekben figyelemmel kísérhetünk egy el nem hált nászéjszakát, felbukkan…
Anna-Marie Holmes – Solymosi Tamás / Adolphe Adam A KALÓZ Klasszikus balett három felvonásban
Daniel Auber FRA DIAVOLO, RABLÓOPERA KÉT RÉSZBEN Opera három felvonásban, két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.