Valahol Amerika - BON-BON 30 Musical
30 év. Ennyi idő alatt a jó zenekarok egy életművet tesznek le az asztalra. Körüljárnak minden érzelmet, megélést, felhőtlen és felhős pillanatokat. Viac
30 év. Ennyi idő alatt a jó zenekarok egy életművet tesznek le az asztalra. Körüljárnak minden érzelmet, megélést, felhőtlen és felhős pillanatokat. Viac
A Bon-Bon jó zenekar több ezer fergeteges koncerttel, bulival a háta mögött. A mindennapitól az emelkedettig, ezernyi érzést közvetítettek már dalaikkal. Számtalan sláger kíséri útjukat, hogy csak néhányat említsünk: Köszönöm, hogy vagy nekem, Holnaptól nem érdekel, Pia olimpia, Megyek a Holdra, Nem vagyok James, nem vagyok Bond, Valami Amerika. Hosszan folytathatnánk a sort, hiszen a zenekar 16 lemeze bőven ad nekünk erre muníciót, de ehelyett azt gondoltuk, hogy a jubileum tiszteletére inkább színpadra
állítunk egy rendkívül vidám, szórakoztató, hihetetlenül látványos vígjáték musicalt. Mi más lehetne az alaptörténet, mint a férfi és a nő kapcsolata. Látszólag egyszerű, mégis a lehető legbonyolultabb. Miért? Mert persze mindig van egy másik nő, és egy másik férfi.
Ráadásul itt vannak a barátok és barátnők, akik cseppet sem könnyítik meg a dolgot. És egy legénybúcsú, meg egy leánybúcsú, ami véletlenül két szomszédos teremben zajlik.
Bonyodalom, bonyodalom hátán sok nevetéssel, érzelemmel. És közben persze éppen az odaillő helyeken felcsendülnek a Bon-Bon legnagyobb slágerei.
Rendező Szabó Máté, a felcsendülő dalokat a Bon-Bon két tagja, Szolnoki Péter és Török Tamás, a színdarabot pedig állandó dalszövegírójuk Duba Gábor írta!
Ez az együttállás a garanciája az ismételt és osztatlan közönségsikernek!
LEGYEN ÖN IS AZ ÉLMÉNY RÉSZESE!
Diótörő-előadásunk idén is a teljes, vágatlan balettzenét kínálja, és persze egy új mese-parafrázist, amely ezúttal Tóth Krisztina tollából született.
Élő koncert – ahol minden dal egy közös emlék
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.