
Egy évvel a RENAISSANCE című bemutatkozó produkciójuk szenzációs sikere után a Gauthier Dance JUNIORS//Theaterhaus Stuttgart e, amely két ősbemutatót tartalmaz Virginie Brunelle és Barak Marshall előadásában, a kortárs tánc két jól bevált klasszikusát Alejandro Cerrudo és Nacho Duato előadásában, valamint egy vadonatúj podcast formátumot Eric Gauthier vezetésével, amelynek címe: Dream Team.
A világ egyik leghíresebb Grimm-meséjéből készült táncjáték a budapesti ősbemutató óta nemcsak itthon, hanem külföldön is hatalmas népszerűségre tett szert, az elmúlt 20 évben három kontinenst meghódítva bejárta a világot.
A Fiúk különös tükröt tart elénk, amelyben látjuk a „Macsót”, a „Nárciszt” és a „Herkulest” is, így közelről tanulmányozhatjuk a férfilét alaptípusait. Frenák váltakozva jeleníti meg a sovén gyűlöletet, az ostoba követelőzést, a figurák közt fennálló, törékeny erőegyensúlyt a színpadon.
Győri Balett: A halál és a lányka
beavató táncszínházi előadás Dr. Farkas Levente Andrással
Koreográfus: Szőllősi Krisztina
Marius Petipa – Mirzoyan Albert / Ludwig Minkus
A BAJADÉR
Klasszikus balett három felvonásban
A Carmina Burana megkerülhetetlen téma, nagy feladat, mégis csodás kihívás egy koreográfusi pályán, mely előbb-utóbb bevonzza az alkotót.
A Vivace Táncforgatag 6 budaörsi sportegyesület és 300 táncos részvételével kerül megrendezésre 2025. május 17-én szombaton, 18 órai kezdettel a RaM-Art Színházban.
„Akié a bolondok aranya, az irányítja a bolondokat." - Orrin Woodward
Kizökkent az idő…, ahogy Shakespeare-nél szokott. De, míg Hamlet azzal a bizonyossággal lép a színpadra, hogy általa még helyretolható – Lear az első pillanatban elveszti a csatát.
YŐRI BALETT: ELI, ELI – TÁNCKÉPEK
SZENES HANNA ÉLETÉBŐL
Bezártság és izoláció, szabadság és végtelenség. FrenÁk koreográfiájában az érzéki koreográfiai szerkezetek dinamikus mozgásformák által nyernek láthatóságot és ragadják magukkal a nézőt.
A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI EGYETEM
ELŐKÉSZÍTŐ BALETT STÚDIÓJÁNAK ELŐADÁSA
Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások
A Brnói Nemzeti Színház előadása.
(esőnap: július 12.)
A Madarak küzdelmében (Lutte of Birds) a madarak szárnyalásának érzete szivárog át a Lutte eredeti koncepcióján, létrehozva ezzel egy új és izgalmas, dinamikus fúziót a Frenáktól jól ismert küzdelem-, és szabadság-tematika között. „Pórázon tartjuk a többieket, amíg kiszolgálnak minket, simogatunk, de abban a pillanatban, hogy kicsit mozdulnak, mennének, visszarántjuk őket.” – így jellemzi Frenák azt az erőszakos, hatalomgyakorló attitűdöt, ami a Lutte-ben jelenik meg, és világunkat évszázadok óta kísérti.
A Mezőség sokszínű népművészete Bartók Bélától és Kodály Zoltántól kezdve Martin Györgyön és Tímár Sándoron át Novák Ferencig számos gyűjtő érdeklődését felkeltette már. Tehát bőséges forrásból dolgozhatott Juhász Zsolt együttesvezető, rendező, aki így gondolkodott a műsor kapcsán: „Az érzéseinket, a tájegység iránti szeretetet, annak szépségeit szeretnénk megmutatni. Multikulturális vidék magyarsággal, románsággal, cigánysággal – ezt az izgalmas együttélést próbáljuk színre vinni.”
Igazi időutazást tehetünk a Transylvania Expressre szállva. Csodás falvak és városok, megannyi kulturális érték - és még tetten érhető itt népi kultúránk szerves része: a tánc, a muzsika és az ének!
Bozsik Yvette szólóelőadása Mineko Iwasakinak, az Egy gésa emlékiratai című világhírű könyv és film főhősnőjének, A gésák gésája című önéletrajzi könyve inspirációjára született. Az előadás beavatja a nézőt a Tánc és a Művészet Asszonyai magányos, titkokkal teli, személyes világába, egy idősebb táncosnő memoárjába, aki mindig a lelkével táncolt. Az előadás használja a japán színház szertartásos elemeit, felidézve a Nō és a Kabuki színház világát is.
A darab egy felvonásban (55 percben) meséli el a gyerekeknek a Szépség és a szörnyeteg eredeti történetét. Valójában akár 100 éves korig élvezhető.
Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy az ember ne éljen egyedül. Ugyanakkor, bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul egy rosszul nyomott fogkrémen, vagy be nem vallott horkoláson.
A RAMAZURI látványos, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy bő év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet már több mint 10 ezer ember látott különböző országokban és városokban.
A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába. Olyan szavakon túli, tágabb univerzumba invitálnak, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő és élvezhetjük a pezsgő kalandot. Egyedi, megismételhetetlen percek, az élet ünneplése, mert mulatságnak mindig lennie kell!
Alkotó táncművészek:
Eleonora Accalai, Bacsó Gabriella, Bundschuh Vera, Dévai Lúcia, Dragos Dániel, Dudás Gergely, Füzesi Csongor, Ivanov Gábor, Javier Mario Salcedo Hernández, Szilvási Anna
Zeneszerzők és előadók: Farkas Izsák, Szarvas Dávid
Díszlet: Duda Éva
Jelmez: Kiss Julcsi
Fénytervező: Pető József
Trénervezetők: Csuzi Márton, Zoletnik Zsófia
Trénerek: Lakatos Leonetta, Ott Olivér, Lennart Paar, Újvári Milán
Koreográfus asszisztens: Csák Beatrix, Vitárius Orsolya
Produkciós vezető: Huszár Ágnes
Rendező-koreográfus: Duda Éva
Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.
Támogatók: EMMI, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Táncszínház, Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, Inspirál Cirkuszközpont, Movein Stúdió
Külön köszönet: Faller Zoltán – airtrack.hu, Gortva Krisztián, Ott Olivér – Pattanj Sportegyesület, Vági Bence – Recirquel
A boldogságot, a szerelmet, a szeretetet széles e világon, számtalan kalandon keresztül hajszoló, a végső békét azonban mégiscsak kedvese karjai között meglelő Peer Gynt a 19. századi drámairodalom egyik legösszetettebb alakja.
A székely kapu az ősi erő, a hit, a remény, az Istenhez való tartozás jelképe, kommunikációs csatorna ég és föld között. Három oszlopa a test, a lélek és a szellem egységére utal, faragásai védelmi, kegyelmi és áldást adó szimbólumok.
IX. NAGY IVÁN NEMZETKÖZI BALETTGÁLA
Magyar legendára emlékezik a balettvilág
A Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 30 éves jubileumát ünnepli 2026-ban!
A végzős évfolyam három év különféle tánctechnikai alapozást követően a negyedik évében mesterkurzusokon csiszolta a tudását. Az egyetem kitűnő mesterein felül megismerkedhettek a hazai táncélet meghatározó alkotóival, társulatvezetőivel. Az ötödik évük első hónapjait, hazai és külföldi partneriskoláknál, műhelyeknél, együtteseknél töltötték, így bemutatkozhattak nemzetközi szinten is.
"Régóta szeretnék az önismeret kusza útvesztőjében eligazodni, vagy legalábbis értelmet találni tetteimnek, reakcióimnak… ezek ugyanis régről bevésődött, automatikus válaszok. Generációkon át a berögződött mintákat rekonstruáljuk, éljük át újra és újra, apróbb változásokkal… ezeken a bevésett mintákon lenne érdemes elindulni, felfejteni és végül letenni ezeket a transzgenerációs csomagokat.
Mire vágyik valójában az ember? Nehéz a válasz, hiszen egy tökéletesre teremtett világból a kiutat, a kiűzetés után az Édenbe vezető visszautat keresi folyton folyvást. Az Éva és Ádám című est ezzel az univerzális kérdéssel foglalkozik, két fiatal koreográfus alkotó mozgásnyelvén és művészi megjelenítésén keresztül.
A balta rést üt, megnyit és teret képez a tömörnek hitt struktúrákban. A balta egy eszköz a cselekvés kezében. A balta napja a Lábán- és Halász Péter-díjas game changer 1.0 méltó folytatása.
A végzős évfolyam három év különféle tánctechnikai alapozást követően a negyedik évében mesterkurzusokon csiszolta a tudását. Az egyetem kitűnő mesterein felül megismerkedhettek a hazai táncélet meghatározó alkotóival, társulatvezetőivel. Az ötödik évük első hónapjait, hazai és külföldi partneriskoláknál, műhelyeknél, együtteseknél töltötték, így bemutatkozhattak nemzetközi szinten is.
Miért aktuális ma is a világ legismertebb szerelmi tragédiája, Rómeó és Júlia négyszáz éves története? Mert a szerelem örök, az ifjonti lázadás ismerős, és a világ még mindig tele van értelmetlen ellentétekkel.
Van, hogy muszáj mindenestül elmerülni egy igazi klasszikus világában: a Szegedi Kortárs Balett családi mesebalettje erre ad lehetőséget a família minden tagjának.
A Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakirányának végzősei ismét színpadra lépnek a Nemzeti Táncszínházban. A tanulmányaikat lezáró fiatalok előtt az elhelyezkedésüket tekintve óriási lehetőségek állnak nyitva azáltal, hogy főtantárgyuk, a klasszikus balett mellett a táncművészet sok más formanyelvét is igen magas szinten elsajátították.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.